Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Napló

nézni, és sehogy se hitték volna, hogy én, a gyengéd érzések költője, képes vagyok ilyenre. Jaj istenem, mennyire nem ismernek engem - a művészetem sem és mennyire szégyenlem, hogy egykor komolyan vettem néhány elismerő szót, melyből az tetszett ki, mintha értenének. Nem, ők nem értenek engem, ők azt hiszik, hogy csaló vagyok, és hogy nem minden betűm a halál mélységéből sarjad. Ők nem tudják, hogy az én virágaim a gyökerükkel a sírokba nyúlnak. Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta a nagyapámat láttam holtan, kilenc éves koromban, azt az embert, akit talán legjobban szerettem akkor. Költő, művész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott közt van, a halál hallgatása megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet sem lenne. Darab vagy regény. A primadonna sivár élete. Fölényesen megírni a reklám-hajszát. Vers. Régi New York. Egy beteghasú sárga nő cigarettázik a régi kávéházban. A kávéház délibábja. Vers. Ági mindent sirat. Nem szerették. (Lásd a dobozban.) Versterv. Klipper Ili. Olyan mohón ragadta meg kezed.. . Vers. Apám, fiam, akik szerették a holdat. Szívből ellenállt a megszállás alatt. Éjjel felébredt, a rendhagyó igéken gondolkozott.