Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Én ekkor vártam a negyedik gyerek érkezését, nagy örömmel, de nehéz körülmények között. Bécs, 1928. január [22.1 Kedves Bátyám s mindnyájatok! Köszönjük a pénzt, nekünk ez tiszta élet. Nagyon nehéz idők járnak ránk, a gyerekek egyre másra köhögnek, ami még eddig elkerülte a házunkat. Az erőnk nem hat odáig, hogy a régi egészséges életmódunkat betartahassam, s az a csodálatos babuka még most sincs itt. Végre megtaláltam a dátumát a foganásnak: ápr. 18., s így végre tudjuk, hogy most kell jönnie. Egy orvos zavart meg a nyáron, mikor beteg voltam, szerinte már rég itt kellene lennie. Azonban nem tagadjuk meg magunkat; bensőleg éledezünk lassan, s visszatérünk a megbillent egyensúlyunkból, s lesz béke, nyugalom, munka, egészség. Kérlek nagyon, Virágocskával küldj a munkáidból; az új darabod mikor lesz? Mária is játszik benne? A gyerekek kedvesen üzengetnek Virágnak, gyógyuljon meg hamar, s jöjjön hozzánk. Sokszor köszöntünk, ölelünk, csókolunk Idáék Vajon mi van Sándorral? Mégegyszer. Kimondhatatlan nagy-nagy dolog az nekünk, hogy segítségünkre voltál eddig, s amint teheted, a Te belátásod szerint, ha tudsz, még ezután is; ha nem, így is megleszünk már biztosan. Idád Megint itt állott pár napig a levél, alig lehetne nehezebb állapotot elképzelni a miénknél; most mind a három gyerek szamárköhögést kapott, s János is rémesen nehezen érzi magát, néha ordítok... hiszek — nem hiszek szeretek — elájulok