Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

amikor a fiúknak semmi respektusuk nincs a gyenge női nemmel szemben. De ahogy nőttünk, nagyon megváltozott a helyzet. Előbb mulattattak, hozták a barátaikat hozzánk sakkozni, kártyázni; korcsolyázni mentünk, később jó barátaim lettek. Nagyon szerették a társaságot, a társas életet. Korda Vince kollegájuk volt az építész iskolában,

17 s Kordáékkal Karinthy Frigyes társaságába jártak, és velük együtt éltek, élvezték a kávéházi életet. A két fiú nagyon hasonlított egymáshoz, és ebből sok tréfát csináltak. Megtették azt a viccet, hogy elmentek egymás rendevújára, vagy az iskolában feleltek egymás helyett. A háború megszakította az élet normális folyását, mihelyt megkapták a diplomájukat, be kellett vonulniuk, és rokkantán jöttek haza. Sok idő telt el, amíg valamennyire rendbe jöttek. Károly lábában egész életére bennmaradt e

gy golyó, többször operálták, de nem sikerült eltávolítani. Mégis elélt vele majd kilencven éves koráig. Sándor súlyos idegsokkal tért vissza, amiből sohasem gyógyult ki egészen. ÉN boldog gyermek voltam hat bátyám kedvence, és ők az enyémek. Énrám már nem jutott a nagy nehézségekből, amiről Zsiga bátyám írásaiban oly bőségesen beszámol. Mondta is nekem egyszer: "Az én apám ács volt, a tied építési vállalkozó." Nagy jelentőségű volt számomra Zsiga házassága.

18 Puritán életmódunk előtt megnyílt egy társadalmi közösség, és annak kötelességtudata. Sok feszültséget okozott a családban a különböző világnézet. Kedves, szép "Janka néni" — ő akarta eleinte, hogy mi hárman, legkisebbek így szólítsuk — megjelenése egy új világot mutatott be nekünk: rendezett, körülhatárolt életet, finom esztétikai ízlést, az értékek ápolását. Megismertem a minőségi különbségeket, egészen a művészi fokozatáig. Jankának csalhatatlan ítélőképessége volt a szép és a morál kérdésében. Az édesanyám ábrándvilágában nem voltak fogható anyagi, csak szellemi értékek, ő mindig maradéktalanul adta magát, ebben is egyek voltak apánkkal. Teljes, számítás nélküli önfeláldozás a családért. Zsigát addig úgy éltem át, mint várva-várt vendéget; "Zsiga jön", "Zsiga megy", "Zsiga itt van". És mi akkor ujjongtunk. Ezután már mindig közelükben voltam, minden szabad időmet náluk töltöttem. Zsiga sok mindenre tanított, hogy egy kislánynak csinosnak kell lennie, ő maga ápolta a körmömet és figyelmeztetett az öntudatos magatartásra. Otthon éreztem magam náluk,