Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Dezső is - a doktorátusával - és a felesége is, a mi nézeteink szerint, itthon is igen jól megélhettek volna. De ő az elérhetetlent akarta, vagyis elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy az egész családot kiemelje a szegénységből. Nem bírta nézni, hogy édesanyánk mosson. De belőle is hiányzott az üzletembernek szükséges kalkulálás tudása. Mint a játékos, ha sokat keresett, még többet kockáztatott, mindent befektetett újabb, nagyobb vállalatokba, örökké könyörgött, hogy valaki menjen ki közülünk hozzájuk, vagy menjünk ki mindnyájan. Apának volna elég építkezni valója, Miklós jöjjön kiadni egy lapot, anyánk a ház melegét ápolni, énnekem megmutatná Amerika szépségeit. Azt akarta, hogy San Franciscóban tanuljak szobrászatot. Végül is ők jöttek haza két kicsi, beteg gyerekkel. De Dezső nem bírta már az itthoni szűkös életet, és nagyon hamar visszament ügyeit rendezni. Felesége és gyerekei itt maradtak. Winnipeg, Canada, 1913. december 29. Édes Húgom, Ida! Tegnap írtam neked, s íme ma megint rávettél, hogy írjak. Pedig ha tudnád, micsoda rettenetes nagy gondom van. Egy Co-t

15 szervezek, ahol másfél millió dollárnak kell lenni az első évforgalomnak, elgondolhatod, mennyi fejtörést, micsoda tapintatos s meggondolt eljárást, s milyen körültekintést kíván ez. Hogy sikerül, természetesen nem tudom. Meglehet, hogy az egész felbomlik, meglehet sikerül, mindenre készen kell lennem. Dehát hiszen azért vagyok itt. Igenis én felteszek mindent, még az életemet is kockara^ha kell, egy gondolat megvalósításáért. Szaladok, dolgozom, elhanyagolom a családomat csak azért, hogy aztán meglegyen nekik az, ami nélkül boldogság szintén nem lehet. Hát élet az, amikor üres hassal, adóssággal nevettek a körülményeken? Nekem még mindég az a bajom, hogy én is még mindég az vagyok — és vágyom a ti nevetésetekre... Most otthon voltam. Láttalak benneteket, megszerettelek mindnyájatokat, tényleg megkapott a vágy, hogy otthon maradjak, - de ahogyan megérkeztem ide, ismét elemembe kerültem, olyan kicsinyesnek, érthetetlennek tetszik nekem a ti egész életetek... A családom otthon marad, amíg a gyerekek köhögnek. . . Csókollak szeretettel ^,„,5