Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Bevezető
dési szakaszként fogunk fel, mérhetetlenül többet nyújthat mindenféle „általános" okoskodásnál és természetesen kiváltképpen az alkotás mindenfajta dogmatikus „receptjénél". Ez a módszer több ténybeli és gyakorlati nehézséggel jár. A nehézségek mindenekelőtt annak az anyagnak a megválasztásában jelentkeznek, amelyből ez vagy az a probléma kibontható. Az olvasó valószínűleg rögtön észreveszi, hogy a szerző a felvonultatott példákat a történelmi fejlődésnek csak meghatározott köreiből merítette, hogy több szakasz, ha úgy tetszik: elkerülte a figyelmét. Természetesen nem arról van szó, hogy a szerző nem értékeli kellőképpen ezeket a szakaszokat, hanem egyszerűen arról, hogy az elemzéseket elsősorban az általa ismert anyagra alapozta. így példáinkból, amelyek igen korlátozott helyet foglalnak el, teljesen hiányoznak olyan időszakok, mint a XVIII. század művészete, az antik Görögország és Róma művészete, az orosz művészet stb. Ennek egyszerűen az a magyarázata, hogy a szerző ezeknek az időszakoknak a tanulmányozásával speciálisan sohasem foglalkozott. Munkájához az anyagot elsősorban a következő időszakokból merítette: a primitív művészet; az ókori India művészetének klasszikus időszaka (ezzel az időszakkal akarta részben pótolni a klasszikus görög művészet hiányát); az „eredeti tőkefelhalmozás" időszakának művészete (reneszánsz), valamint a késő-középkor előző időszakának művészete és a XIX. század művészete, ügy hisszük, hogy ha ez az anyag korlátozott is, mindenesetre eléggé jellemző és eléggé bőséges ahhoz, hogy kimutassuk rajta a művészi fejlődés valamennyi lényeges folyamatát. Anyagunknak azonban másféle korlátai is vannak. Nevezetesen az, hogy főleg festészeti példákat használtunk fel, noha az eredeti terv szerint vizsgálódásaink körébe a szobrászatot és az építészetet is be akartuk vonni. Ez a tanulmány afféle bevezető és előkészület mindezen (és itt nem érintett) kérdéseknek részletesebb taglalásához, bevezető és előkészülete térbeli művészetek elméletéhez, amelynek megírását a következő évekre tervezzük. Részben ez a magyarázata annak, hogy e munkában nem tárgyaljuk mindazokat a kérdéseket, amelyek az alkotó módszert a maga teljességében világítanák meg. Végezetül: ez a kötet számunkra szubjektíve - gyakorlati ellenőrzése volt gondolati átrendeződésünknek, tényleges leküzdése azoknak a módszertani hibáknak, amelyek korábban jellemzőek voltak művészettörténeti tevékenységünkre. Kérjük az olvasót, a kötet olvasása során vegye figyelembe ezeket az előzetes megjegyzéseket.
