Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Bevezető

BEVEZETŐ Ennek a munkának a terve a szovjet művészet fejlődésének abban a szakaszában született, amikor művészeti gyakorlatunk és művészetelméleti gondolkodásunk a fejlődés rendkívül feszült időszakába lépett. Ez idő tájt kezdtük egyre határozottabban felismerni, hogy harcolni kell a művészi termékek elfogadható, sőt kiemelkedő minőségéért. Ám e felismerés gyakorlati megvalósítása még igen nagy nehézségekbe ütközött: az akkori RAPH és FOSZH

1 vezetőinek többsége ugyanis képtelen volt az önbírálatra, s a művészeti kritika is ledorongoló módszereket alkalmazott. Ez feszültséggel terhes időszak volt a marxista művészetelmélet egésze számára — de ilyen volt különösképpen e könyv szerzője számára is. 1931 vége és 1932 első hónapja volt ez. Az SZK(b)P KB 1932. április 23-i határozata egy csapásra feloldotta ezeket a feszültségeket: tisztázta művészetünk további fejlődésének és a múlt megítélésének fő kérdéseit, s ezen belül az alkotó módszerrel kapcsolatos fő problémák megfogalmazását is.

2 A minőségért folytatandó harc szükségességének addig még félénk jelszava új megvilágításba került. Pártunk a minőségért vívandó harcot a művészeti front legnagyobb feladatává tette és konkretizálta RAPH (Rosszijszkaja asszociacija proletarszkih hudozsnyikov = Proletár Művészek Oroszországi Szövetsége), a Proletkult hagyományait folytató csoportosulás. FOSZH (Fegyeracija objegyinyenyija szovjetszkih hudozsnyikov = Szovjet Művészek Egyesüléseinek Föderációja), első' kísérlet az egyes csoportosulásokon felül álló szervezet létrehozására, 1930 elején jött létre. (B.F. megj.) 2 A sokat emlegetett határozat az irodalmi csoportosulások mellett a művészetieknek a feloszlatását is kimondta, azzal, hogy létre kell hozni egy csoportérdekeken felül álló egységes föderációt. Így kívánva gátat vetni a balos túlzásoknak. (B.F. megj.)