Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
A „mechanikus szervező-elv" vádlottjaként A filozófiailag jól tájékozott, bár kissé száraz, alapjában véve azonban nem rosszindulatú Janel asszonynak - aki figyelemmel kísérte a korábbi hónapok vitáinak pozitív tanulságait is - nem volt nehéz kimutatni Mácza munkásságában azokat a gyenge pontokat, amelyek V.F. Pereverzev és A.M. Gyeborin gondolati trendjéhez hasonlóan, szintén a materialista társadalomszemlélet mechanisztikus alkalmazásával hozhatók kapcsolatba. Janel azonban korrekten megállapította azt is, hogy ennek alapján hiba volna Mácza írásait eo ipso a „pereverzevizmus" művészettudományi változatának tekinteni. S nem is elsősorban azért, mert Pereverzewel ellentétben Mácza közismerten mindig kiemelte a művészet aktív, felépítményi jellegét, hanem azért, mert nála a mechanisztikusság alapjában véve nem szemléletmódjában, hanem egy bizonyos módszer: a bogdanovi „szervező-elv" mechanisztikus, sőt univerzális jelentőségűnek tekintett alkalmazásában áll. Az előadó, megítélésünk szerint is, helyesen mutatott rá arra, hogy a művészet specifikumának a meghatározásakor Mácza (gondoljuk a Tanulmányok az elméleti művészettudomány köréből című kötet kilenc tételére!) valóban szinte mindent kizárólagosan a „szervezőelv" alkalmazásával vezetett le: lett légyen szó a művészet társadalmi „szervező" szerepéről, vagy akár a művészet anyagaként meghatározott pszichikai tartalmak alkotássá alakításáról, „szervezéséről". Janel szerint e prakticista, funkcionális szemlélet a szóban forgó tanulmányban elfedte vagy legalábbis erősen elhomályosította a művészi alkotófolyamat másik, méghozzá lényegi vonatkozását: a művészi tükrözés sajátosságát, tartalmi mibenlétét. Mielőtt azonban anakronisztikus asszociációsor indulna el az olvasóban (tudniillik az irányban, hogy az előadó netalán a később megfogalmazott lukácsi visszatükrözés-elmélet részletezését kérte volna számon Máczától), sürgősen szögezzük le, hogy Janel itt elsősorban az ideológiai momentumoknak, motivációknak a tükrözéssel kapcsolatos vonatkozásait hiányolta. Azt ugyanis, hogy Mácza dolgozata nem eléggé meggyőzően, pontosabban : némileg elvontan s bizonyos mértékig formálisan mutatta be az eszme és a képmás dialektikáját. Kihagyva, vagy legalábbis nem eléggé pregnánsan érzékeltetve az eszmét kialakító ideológia jelenlétét, az ideológia és az eszme meghatározóan szoros kapcsolatát, kapcsolódását. Amilyen egyértelműen egyet lehet érteni az előadásnak ezekkel az elméleti vonatkozásaival, ugyanolyan mértékben fenntartással kell fogadjuk annak „aktualizáló" következtetéseit. Azokat a részleteket például, amelyek Az érett kapitalizmus korának művészete Nyugaton című monográfia bírála-
