Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

sát célozza, s a megoldandó feladatok közé már egy - a szorosan vett kritikai kompetenciát meghaladó kérdés — a szervezeti egység „megoldását" is felveszi. Ismételjük: nem saját kezdeményezésére. Szemléletváltása, hangvétele közvetlenül is összefügg azokkal a változásokkal, amelyek 1928-at követően a szovjet gazdasági és főleg politikai életben bekövetkeztek. Az első ötéves terv kitűzése, a kollektivizálás erőteljes beindítása - az ideológiai szférában is egyre markánsabban éreztette hatását. Napirendre került az irodalmi és szellemi élet konszolidálása, pontosabban szólva: ,,mozgósítása" a gazdasági lét és a politika támogatására. Megfogalmazódott az osztályharc élesedésének a jelszava, ami mindenekelőtt az eddigieknél erőteljesebben vetette fel a felépítmény pártosságának, így a művészet aktivitásának, „hatékonyságának" a követelményét. Mint a Kommunista Akadémia munkatársa, s mint párttag is, Mácza sem vonhatta ki magát a változások szelleme alól. A kommunisták nagy közösségén belül élve és dolgozva, maga is egyetértett vele, mi több: helyeselte, mert tőle remélte művészi eszményeinek megvalósulását. Ugy látta, hogy az iparosítás és az ország gazdasági rekonstrukciója teremti meg azokat a konkrét társadalmi és technikai lehetőségeket, amelyek között a monumentális és ipari művészetről szóló elképzelései végre immár a gyakorlatban is megvalósulhatnak. Másrészről: az ideológiai front „mozgósításában" egyben a művészi munka rangemelését is látta. A proletárművészet iránti elvárásba a maga logikája szerint azt is beleértette, hogy a művészi színvonalat komplexen — ideológiai és formai oldalát egyenrangúan fontosnak tartva - kell megemelni. A jelen vonzásában (1930— ) Ezekben a körülményekben található meg a magyarázata annak, hogy 1930tól tematikailag is megváltozik tanulmányainak, előadásainak gondolati irányvétele, tartalma. Középpontjukban már nem az egyes irányzatok elemzése vagy egy-egy év művészi termésének összképe áll, hanem — a proletárirodalom párhuzamára épülő - proletárművészet belső kérdései, mindenekelőtt annak alkotó módszere.

49 49 Érdeklődése e tematikai elmozdulásának első jele a Kommunista Akadémia Izo-szekciójában (Képzőművészeti osztályán - ld. 5. jegyz.) 1930. február 14-én tartott előadása A proletárművészei ábrázoló jellegének problémájáról, amely a nonfiguratív és technicista törekvések, illetve az AHR naturalizmusa között balanszírozva igyekezett