Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
jó szemmel ismerte fel benne azt a kategóriát, amellyel a konkrét művészi alkotások és sokszorosan áttételes társadalmi indításaik természete, mechanizmusa szemléletesen bemutatható. A „képmás" ugyanis mint fogalom, amely egyrészről magában hordozza a műalkotás egészének konkrét képét, másrészről viszont - kialakulásában, „születésének" mechanizmusában, az elvont-eszmei tartalmak „testté válásának" folyamatát is demonstrálja, olyan fogódzót kínált számára, amelynek segítségével egyformán megragadható a műalkotások társadalmi-tartalmi szférájának a létrejötte, kialakulása, de e tartalmak sajátos művészi megfogalmazásának az útja, mikéntje is. A képmás fogalmának az elfogadásával és kimunkálásával Mácza úgy vélte, lehetőséget nyer annak a plehanovi kérdésnek a megválaszolására: milyen módon tükrözi a művészet az életet, amelynek G.V. Plehanov csak egyik, a társadalmi vonatkozását világította meg (s azt is csak vázlatosan), s amelynek szubjektív, ismeretelméleti oldalára, véleménye szerint, a pereverzevi iskola - mint mi is láthattuk - csak eléggé elnagyolt, s helyenként bizony vulgáris válaszokat adott. A képmás mibenlétének és dialektikus szerepének első kísérletével Mácza munkásságában a már említett Tanulmányok az elméleti művészettudomány köréből című kötetében találkozunk. Igaz, itt még nem áll vizsgálódásainak középpontjában, csupán egy szélesebb kérdéskomplexum kifejtésének a része, bár kardinális jelentősége már ekkor is érzékelhető. 27 A szerző figyelme ugyanis e kötetben a művészet specifikumának a meghatározására irányul. A legáltalánosabb összefüggések felvázolásából kiindulva igyekszik megragadni a művészi jelenség sajátos, az emberi tudat egyéb szféráitól megkülönböztető vonásait. Kulcsfontosságú írásról lévén szó, érdemes gondolatmenetének egészét idéznünk. Első premissza: a munka a művészet egészéről kíván szólni; úgy is mint a műfajok, műnemek, művészi ágak egymással összefüggő teljességéről, s úgy is mint alkotó tevékenységről, amely nem azonosítható a műalkotások puszta tárgyi mivoltával. 27 CHepKM no TeopeTusecKOMy MCKyccTBOaHaHmo. MocKBa 1930. 128.1. A kötet a következő négy témakört öleli fel: A marxista művészettudomány aktuális problémái, A művészet specifikuma és funkciói, A ritmus mint művészettudományi kategória, A stílus marxista problémafelvetésének kérdéséhez. (Utóbbi azonos a J.I. Joffe könyvéről írt és a 16. jegyzetben említett tanulmánnyal.)
