Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

3. A műalkotás eszméje és a képmás

részt a vallásos allegóriák hagyományai, másrészt ennek az alaknak társadalmi kidolgozottsága. Ha az önfeláldozó bátorság dicsőítése és népszerűsítése végett hősként mutatnak be ismeretlen vagy kevéssé ismert személyt, ezzel az adott konkrét körülmények között semmivé teszik vagy legalábbis erősen csökkentik a műalkotás társadalmi hatását, annál is inkább, mert (mint ebben az esetben is) a szoboralakban a művész nem tudja részletesen kifejteni a képmás létrehozását megelőző összes mozzanatokat. Mivel pedig a bibliai történetek ábrázolása igen'elterjedt volt már aXIV. században, Dávid és Góliát „története" ebből a szempontból teljesen megfelelőnek bizonyult. Az ifjú az óriás levágott fejével részletes elbeszélés nélkül is rögtön feleleveníthette mindazokat a közös mozzanatokat, amelyekkel ez a „történet" egészében kapcsolatban volt. Ezek a közös mozzanatok a maguk történelmi ismétlődésében produkálják azt a társadalmi tág értelmezést, amely az eszmének az „egyetemesség", az „egyetemes emberi jelleg" látszatát kölcsönzik, amiről e fejezet legelején szó volt. Annak megvilágítására, hogy az effajta „egyetemes", „egyetemes emberi" képzetek és eszmék hogyan születnek, hatnak és hogyan szilárdulnak meg művészi képmásokban, még egy igen jellemző példát hozunk. Mégpedig a világ teremtéséről, az „emberi korszak" kezdetéről szóló vallási-mitológiai elképzelésekét, amelyeknek számos párhuzama, variációja létezett. a) Az óhéber mitológia szerint például „a világ teremtése" (vagyis a földi élet) két elv harcával, a Jehova és a Sátán harcával kezdődik, amelybenJehova megdönti a Sátánt, s elűzi azt a sötétség birodalmába. Ugyanez a legenda megismétlődik a keresztény vallásban is, mindössze azzal a különbséggel, hogy itt a harc szépített formában jelenik meg — Jehova győzelme egyszerű és magától értetődő. b) Az ókori egyiptomiaknál ez a mítosz a következőképpen formálódott: kezdetben a világ fölött Ozirisz (megfelel Jehovának) uralkodott. Ellene harcol és meg is öli őt a rossz isten, Szet (megfelel körülbelül a Sátánnak). Apja meggyilkolásáért bosszút áll fia, Hor, majd Ozirisz felesége feltámasztja férjét, aki később a holtak istene lesz. c) Az ókori Görögországban ezt a folyamatot így írják le: Uranosztól (az égtől) és Gaiától (a földtől) származott Kronosz és Rhea. Kronosz attól való féltében, hogy gyermekei megdönthetik, felfalta saját gyermekeit. Egyiküket, a legfiatalabb fiút, Zeuszt azonban anyja furfanggal megmenti. A felnőtt Zeusz apjára támad, visszaadatja vele gyomrából a lenyelt gyermekeket, majd megfosztja trónjától. Kronosz helyét elfoglalja Zeusz.