Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

3. A műalkotás eszméje és a képmás

Mindez — ha szabad így kifejeznünk magunkat — nem más, mint az osztálytársadalom hőseszménye általános kategória formájában.

1 Igaz, ez a heroizmus ebben a formájában az osztálytársadalomban élő ember ember elleni harcának általános feltételein alapul. Ne feledjük azonban: ezek az általános feltételek nem léteznek a konkrét feltételektől függetlenül (ellenkezőleg, az általános feltételek csupán a konkrét feltételek általánosításának eredményei). Következésképpen az e feltételek által létrehozott hőseszmény is mindig konkrét, osztálymeghatározottságú hőseszmény. Dávid alakja, amelyben ennek az „egyetemes", de mindig konkrét osztálytartalommal telített eszmének a kifejezése konkretizálódik, ez sem „egyetemes" attól a pillanattól kezdve, hogy műalkotásban realizálódik, s formájában és tartalmában is konkrét osztálymeghatározottságában jelenik meg előttünk. Hogy meggyőződhessünk erről, vegyük szemügyre Dávid művészi ábrázolásának három klasszikus példáját. Andrea Verrocchio Dávidját, Donatello Dávidját és Michelangelo Dávidját.

2 E műalkotások közös vonása, amely elvileg rokonítja ezeket a különböző tartalmú műveket: a szüzsé dehistorizálása. Sem Michelangelónál, sem Verrocchiónál és Donatellónál nem a bibliai király jelenik meg előttünk, akinek nevéhez az ókori judeaiak történetének egész korszaka kapcsolódik, hanem Dávid „általában". Dávid eszméjének ez az egyező értelmezése természetesen nem véletlen. A hatalomra jutott kereskedő polgárság és vezető rétege a hős ifjú alakjának megörökítésével nem annyira agitált (ahogy agitált például Louis David a Horatiusok esküjével 1784-ben, a forradalom küszöbén), mint inkább megvonta a mérleget, propagálta saját ,nagyságát", dicsőítette saját ,Jiősiességét", a feudalizmus béklyóiból és a skolasztika nyomása alól kiszabadult „ember" hősiességét. Firenze „szabad" városában nem volt lé*A könnyebb érthetó'ség kedvéért idézzük Marx és Engels Kommunista kiáltványából a következő' sorokat: „Az egész eddigi társadalom története osztály ellentétekben mozgott, amelyek a különböző korszakokban különböző alakot öltöttek. De bárminő formát öltöttek is ezek az osztályellentétek, valamennyi elmúlt évszázad közös ténye az, hogy a társadalom egyik része kizsákmányolta a másikat. Ezért nem csoda, hogy minden századok társadalmi tudata, minden változatossága és különfélesége ellenére, bizonyos közös formákban mozog, olyan tudatformákban, melyek csak az osztályellentét teljes eltűnésével fognak egészen elenyészni. A kommunista forradalom a leggyökeresebb szakítás a hagyományos tulajdonviszonyokkal, nem csoda, hogy fejlődése során a leggyökeresebben szakít a hagyományos eszmékkel" (a mi kiemelésünk - M.J.) (Marx-Engels: A Kommunista Párt kiáltványa. Bp. 1971. 67-68.1.) 2 Jo másolataik vannak a moszkvai Puskin Képzőművészeti Múzeumban.