Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
2. A művészi tevékenység és típusai
más jelképek lényegében nem különböznek az ókori Egyiptom jelképrendszerétől. Egyiptomban azonban (az Ehnaton-féle reform előtt) a művész szinte kizárólagosan ilyen jelképeket alkalmazhatott, az ókori Indiában viszont ezek mellett nagy szerepet játszik még a népi képzelet, amely „a természetet és a társadalmi formákat tudattalan művészi módon ... feldolgozta", 13 és amelynek rendkívüli jelentőségét Marx a görög klasszikus művészetet illetően többször is aláhúzta. Vegyük szemügyre például a száncsii sztúpa egyik kapuját. E kapuk ideológiai és művészi telítettsége rögtön szembetűnik. Figyelemre méltó azonban: milyen mozzanatok kapnak helyet az ábráknak e komplexumában. A kapukon megjelennek a buddhista tan jelképei. De a művészek nem feledkeztek meg a szent állatokról sem (elefánt, oroszlán, ökör, páva stb.), amelyek még a brahmanizmus tanaihoz kapcsolódnak; elhelyezték tehát az ősi népi mitológia isteneit is, a boltívek középső részén pedig elbeszélő jellegű ábrázolatok vannak. A kapuk képi megformálásának értelmezése sokkal szélesebb a vallási dogmatikánál. A gazdag népi képzelet és mitológiájának sokfélesége nyilvánul meg benne. Ugyanezt figyelhetjük meg például az adzsantai barlangtemplomok freskódíszítésében, ahol a Buddha életéből vett jeleneteken, a különféle „mudrák" ábrázolatain kívül találunk bikaviadalt (természetesen nem naturalista-empirikus megfogalmazásban, hanem mitológiai összefüggésben), hercegnőt (nem tudni, hogy földit-e vagy mitológiait), amint toalettjét készíti szolgálólányok és törpéje társaságában játszadozó majmokat és pávákat stb., végezetül nőalakokat, amelyeket bár vallásos pózban ábrázolnak, de rendkívül nagy vonzalommal a női test telt, eleven és lágy formái iránt. Mindez — az eszmei telítettség, a tartalom sokfélesége és a forma gazdagsága, az eleven közvetlenség — meglep bennünket az ókori India monumentális művészetében; ezek a vonások, amelyek e művészetet az ókori Egyiptom monumentális, mennyiségileg grandiózus művészetétől megkülönböztetik, egyszersmind bizonyos fokig és bizonyos értelemben rokonítják azt a klasszikus görög művészettel. Közelebb jutottunk tehát ahhoz, hogy a művészet anyagára támaszkodva alkalmazzuk Marxnak azt az elméleti tételét, hogy a termelőerők és a termelési viszonyok meghatározott fejlődési szakaszainak „meghatározott társaMarx-Engels: Művészetről, irodalomról. Id. kiad. 30.1.
