Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Botka Ferenc: Előszó

meg. E megbomló, majd újra helyreálló folyamatoknak a szerző két fajtáját különbözteti meg: a külsőt és a belsőt. A külső a társadalom egésze és az azt befogadó környezet között megy végbe, a belső — a társadalom struktúráján belül. A társadalom belső egyensúlyi helyzeteinek megbomlásában, majd helyreállásában Buharin tulajdonképpen a régitől eltérő s az azzal ellentétbe kerülő új momentumok jelentkezését, majd azok beilleszkedését, módosító hatását kívánta érzékeltetni, beleértve ebbe a folyamatba nemcsak az, osztályharcot, hanem a társadalmi lét minden rendű és rangú jelenségét. A felbomló és újra helyreálló egyensúlyi folyamatoknak e képében nem nehéz felismernünk a marxi-lenini dialektika sajátos frazeológiájú visszhangját. Azt is azonban, hogy e visszhang egyben átfogalmazás is, hiszen a mozgó egyensúlyhelyzetek végtelen sorai nem tisztán reprodukálják az ellentétek harcának a gondolatát; úgy fogalmazzák újra, hogy egyben tompítják, „megszelídítik" lényegét.Pontosabban: bonyolult összefüggés-rendszeréből egyetlen momentumot emelnek általánossá. Az Irodalom és munkásosztály Nyugaton filozófiai elmélyültség nélkül, pusztán gyakorlati céloktól indíttatva nyúlt Buharin egyensúly-elméletéhez, illetve terminológiájához. Mácza egyszerűen a korabeli proletárírók vulgáris irodalomképével kívánt vitázni, s a közkeletűnél árnyaltabb megfogalmazást nyújtani az irodalom, a művészet mibelétéről — mechanizmusáról. Mint ismeretes, a RAPP szervezeti szabályzata, de teoretikusai is csupán az irodalom funkcionális szerepét hangsúlyozták, amikor azt állították, hogy ,,Proletárirodalornnak az az irodalom nevezhető, amely a munkásosztály és a dolgozók széles tömegeinek pszichikumát és tudatát a proletariátusnak, mint a világ átépítőjének és a kommunista társadalom megteremtőjének végcéljai érdekében szervezi át."

2 8 Mácza joggal bírálta e meghatározás vulgáris megközelítési módját, mondván, hogy egy szó sem esik benne az irodalom művészi sajátosságáról, pusztán a jelenség politikai praktikumát tolja előtérbe. Saját megfogalmazásában (s egész könyvében) ki kívánta "domborítani az irodalom művészi jellegét, oly módon azonban, hogy kellő hangsúllyal szóljon az alkotások művészi közegéről, de természetesen azok társadalmi meghatározottságáról és politikai-ideológiai funkciójáról is. E komplexebb intencióknak megfelelően Mácza „ellen"-tétele a következőképpen hangzik: „Az irodalom — a társadalom vagy egyes társadalmi osztályok azon törekvésének művészi formában való visszatükrözése, amely törekvése célja: lehető terjes egyensúlyba hozni az illető kor társadalmi (vagy osztály) ideológiájának és pszichológiájának összes — az adott társadalom anyagi, termelési, gazdasági erőinek dialektikáját visszatükröző — elemeit.

29 2 8 L. kötetünk 41. oldalán L. kötetünk 39. oldalán.