Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

III. A költészet problémái

tő - világnézetének pozitív oldalát fejezi ki, nyelve metafizikus, amikor pedig tagad, nyelvében viszonylagos konkrétság jelenik meg. A harmadik időszakban, amikor a „politikus költészet" „forradalmi költészetté" fejlődik, a lázadó frazeológiát forradalmi frazeológia váltja fel, s a metafizikus jelleg bizonyos fokig eltűnik. A „proletariátus" szó, amelyet a politikus költészet korában költőietlennek tartott, polgárjogot nyer a költői nyelvben. A „lázadás" szót felváltja a „forradalom". A „nép", amennyiben ezt a kifejezést még használják, már nem metafizikus fogalom, hanem az eszmények letéteményese, amely meghatározott cselekvéseket hajt végre: menetel", ,,győz" stb. Megjelennek a „vörös keletnek", „a forradalom földjének" extatikus vagy egyszerűen csak patetikus képei a legkülönbözőbb formákban. Az effajta himnuszok nyelvére talán Marcel Martinet következő sorai a legjellemzőbbek: „Óh, orosz föld, óh, nagy ismeretlen lélek.. . Óh, Tolsztoj és Dosztojevszkij földje, az öreg Herzen és az öreg Bakunyin földje. . ." (Oroszországhoz). Általában — a képekben és a nyelvben folyton összefonódik a konkrétság és az elvontság, pontosan visszatükrözve azt a belső küzdelmet, amely ezekben a költőkben folyik hagyományaik és a kor követelményei között. E költészetben továbbá megfigyelhetjük a technicizmus eluralkodását, a futuristák hatását. A forradalom és a forradalmiság igen gyakran technikai jellegű képek és az ipari életből vett kifejezések segítségével nyilvánul meg. Az új korszak „azbesztből, gránitból és vasból" épül. Az új élet építői „az alkotó erő akkumulátorai". Európa látóhatárán megjelenik a „keleti aeroplán". Az egészséges új nemzedék „elektromos tejjel" táplálkozik. „Vörös páncélautók rohamoznak" stb. A „forradalmi költészet" utolsó időszakában a költők már tudatosan törekszenek a nyelv és a képek konkrétságára. A vörös zászló, az osztály, a tömegek, az osztályharc, a Komintern, a vörös front, vörös roham — mindazok a képek és szavak, amelyek forradalmi valóságunk legfontosabb és legjellemzőbb tényeit jelölik, bekerülnek a forradalmi költészetbe, részben mint szimbólumok, de többnyire mint a forradalmi ideológia egyszerű jelei. A „munkásköltészetről" már elmondtuk, hogy művelői áttérnek a hagyományos realizmusról a jelenkori realitások költői nyelvére, mindennapi valóságunk nyelvére. Mivel azonban a munkásköltészetben" nincsen egységes művészeti irányzat vagy iskola, a nyelv fejlődése nem mutat fel olyan jellemző szakaszokat, mint a baloldali irányzatok nyelvének fejlődése. Azok a munkásköltők, akik közel kerültek valamely iskola formai eredményeihez, egyben átveszik az iskola nyelvi fordulatait is. Max Barthel költészetére például egyik fejlődési szakaszában igen erősen hatott a misztikus politikus költők nyelve és frazeológiája (A Lasset uns die Welt gewinnen című kötetben). Heinrich Lersch állandóan whitmani képekkel élt stb.