Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Szilasi Vilmos portréjához (Tanulmányok a Babits-szerkesztette Nyugatban) - Szilasi Vilmos: Az írástudók árulása (levél Babits Mihályhoz)

titokzatos sokfélesége mellett? A látszólag anarchikus írástudók még mindig az igazság harcosai, mert az archét magukban keresik. Harcban a konvenció ellen, harcolnak azért, hogy minden szó újra radikális élethez jusson, ami azt jelenti, hogy visszataláljon gyökereihez. Harcolnak elsősorban magukkal, s ez az igazi harc. Neked, aki ezt a harcot oly jól ismered, nem kell ezt bővebben fejtegetnem. De ez a harc vonatkozásban az igazsággal: feladat, láttatni, felfedezni, a szavakról lehántani azt a sok megkeményedett réteget, mely mozdulatlanná, megmerevedetté tette őket. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az írástudó munkássága már magában véve mindig problematikus. Először azért, mert mint Platón a Szophiszteszben mondja, maga is mindig „útban van", sohasem ,megérkezett". így maga sincs soha abban a dogmatikus biztonságban, melyet a naiv követelmény tőle, mint vezetőtől elvár. Másodszor azért, mert a világosság, melyet gyújt, csak akkor világosság, ha szemeink már megszokták és látni tudnak mellette. így csak lassanként áll elő számára a látás tükrözése, mely a vüágosság teljességének a feltétele. Természetes, hogy ily körülmények között sok minden önkényesnek hat s a káosz látszatát kelti. De ez csak azt jelenti, hogy a kort, melyben teljes aktivitással benne élünk, tudjuk, néhány tradicionális szempont segítségével, mint egészet, mintegy kívülről megérteni. De mennél inkább törekszik ki-ki a maga helyén, amennyire éppen telik, e megértésért munkálni, annál jobban megértik majd azok, akik utánunk jönnek, s annyival jobb munkát végeztünk, mennél inkább hoztuk őket abba a helyzetbe, hogy amit mi láttunk és megértettünk, ők is utánunk tudják csinálni. Melyik költőnél ez mennyire sikerül, épp ily mozgó és önmagáért szenvedélyesen harcoló korszakban, egyelőre az olvasó személyes élményének kérdése. Az „örök" emberi nincs kezünkbe adva, csak a „mindenkori" emberi. S ha van költő, ki látszólag negligálja az igazságot, talán csak azzal az igazsággal teszi, melyhez éppen saját magából nem talál utat. De szavai felfednek, közelebbi viszonyban áll az igazsághoz, mint az igazság tradicionális tisztelői, kinek szavai eltakarnak. És ezért azt gondolom, hogy harc az írástudók árulása ellen csak harc lehet minden szó ellen, melynek teljesítménye az elfedés, s harc minden szóért, mely képes valamit láttáim, s így életünket megkönnyíteni. Mert az élet eredendő nehézsége éppen a sok vak fal, a sok elfedettség, melybe lépten-nyomon ütközünk a nemértés súlyával leikeinken. Az igaz írástudó épp e falakat rombolja, és szabad utakat nyit. Áruló csak akkor, ha vigyázva őriz minden falat, sőt igyekszik maga is újakat emelni. Ennyi mondanivalóm munkádhoz. Fájdalom, a rövidség, melyre kényszerülök, semminő viszonyban nem áll a téma nagyságával és fontosságával, s nem enged éppen azokra a kérdésekre kitérnem,melyek,mint például a nyilvánvalóság, a lehetőség, a tapaszalás, láttatás vagy a nemigazság problémája, filozófus voltomhoz legközelebb állanak. Csak azt remélem, e rövidség nem akadályozza meg, hogy lásd: e sorok segítőcsapatul vannak szánva abban a