Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Szilasi Vilmos portréjához (Tanulmányok a Babits-szerkesztette Nyugatban) - Szilasi Vilmos: Az írástudók árulása (levél Babits Mihályhoz)

gát magamagán mutatja. Itt tehát többről van szó, mint arról, hogy az élet önmagában a világosság, ami bármi láthatóságának feltétele. Az igazsághoz hozzátartozik a feladat: mindazt, ami látható, fel is mutatni, a látást megteremteni. Azonkívül, hogy az emberi élet magában hordja világosságát, a megvilágítást, — egyszersmind ontológiai lényegéhez tartozik a lattatás is. A láttatás révén vagyunk természetünknél fogva eredendően együttlétezők a többi emberrel; mindavval, amik radikálisan magunk vagyunk, vagyunk egyben nyilvánosak, s mindavval a világossággal, amit magunk számára elérünk, egyben egyetemesek. így az igazság első értelemben azt jelenti, hogy az emberi élet minden konvenció, minden tradicionális készen vett tétel nélkül szemben áll felfedetten saját lehetőségeivel és annak törvényszerűségeivel. E lehetőségeket megragadni, ez az egész problémája az emberi életnek. De jelenti egyben azt, hogy ez a felfedettség mindenki számára látható. Az ember morális viszonyban áll saját élete igazságaival; de e morális viszony nem teszi, hogy a felfedettség különleges zárt és relatív vonatkozású, mert minden felfedés egyben egyetemes láttatás. Sőt még több. A láttatás azáltal, hogy odavezet a valóság elé és ha odavezetett, egyben odaállít, nemcsak mindenkit abba a helyzetbe hoz, hogy a maga erejéből és magából véghez vigye az élet igazságainak megértését, hanem legnagyobb ereje éppen abban áll, hogy kötelez is erre a véghezvitelre, melyhez a feltételeket megadta. Mindebből következik, hogy életünk semminő viszonyban nem áll a tradicionális igazságtételekkel, melyeket humanisztikus vagy idealisztikus műveltség állít elébe. Olyannyira nem, hogy a legnagyobb filozófia éppen feladatának tekintette, harcolni minden szó-igazság ellen. Platón avval vádolja a szavakat (Phaidrosz 247 d), hogy mint kimondott szavak már sernminő viszonyban nincsenek avval a konkrét valósággal, melyet egy igaz élet a maga láttatásában kimond, s hogy mindig fennáll a veszély, hogy ily szavak egyszerijén utánamondhatókká válnak, anélkül, hogy eredeti hivatásukat, a láttatást, teljesítenék, elárulva apjukat. Az egyiptomi isten, ki alkotta az írást, maga is megbánta alkotását, mert az írott szó még inkább csábít az egyszerű utánamondásra, elszakítva a szót eredeti gyökereitől. Ez a „szóbeszéd", szó tételek ide-oda tologatása, értelmük önkényes megállapítása, mélység és fontosság látszatával fellépő ünnepélyessége, inkább eltakarja az igazságot, mint felfedi. Csak a szavaknak van meg az a képessége, hogy nemcsak a felfedésre tudnak szolgálni, hanem az eltakarásra is, s így elsősorban ők nyújtják lehetőségét a nemigaznak. A filozófia feladata evvel szemben preventív. Közel kell hoznia az embert magához. Megmutatni, hogy az igazság már magával az élettel kezébe van adva, s ha következetesen végig viszi azt, aminek lehetősége az élet szerkezetében rejlik, ha a lelküsmeret hívására felelve élete minden pillanatában őszintén szemben áll magával és lehetőségeivel, akkor élete maga a megvilágítás, láttatás és elkötelezés, egyszóval az igazság.