Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

[Freiburg, 1921. július] Drága Miskám! Már mióta elkerültem hazulról majdnem minden nap rajtam ült a vágy, hogy írjak neked. De oly nehéz életem volt s annyi belső küzködésen mentem át, hogy nem tudtam hangot találni; - még kevésbé elfogulatlanul s a régi közvetlenséggel nyúlni kezed után. Minden oly hirtelenül idegenné vált körülöttem, - a magam élete is, hogy teljesen lehetetlen volt úgy gondolni magamra, mint élőre, - mint a régi életemben élőre s rád, niint oly emberre, akivel még a régi hangon lehet beszélni s távoli, elmúlt emlék voltál számomra. Hozzájárult, hogy egy ideig tényleg jobb volt nem nagyon irkálnom haza, meg nem is tudtam, hogy neked lelkileg nem idegesítő-e, vagy nem kellemetlen-e rám emlékeztetve lenned, oly időkben mikor úgyis minden új nyomás alatt minden vonatkozásoddal újra tisztába kellett jönnöd. Nagyon boldogan hallottam az idén télen, hogy megházadostál. Tudod mindig a legnagyobb vágyam volt, hogy a benned levő rengeteg szeretet-kívánság egyszer méltó kielégülést találjon, s a sok szenvedés után igazán boldog lehess. Remélem, kívánom, legfőbb kívánságom, hogy ez most úgy legyen, s nagyon nagy megnyugvás számomra, hogy ezt rólad ily távolból elképzelhetem. Most feleségem szülei látogatására Bécsben volt s elhozta verses könyvedet s a Dante fordítást. Az első könyveid, amelyeket nem tőled kaptam. Most már nem tudom tovább megállni, hogy ne írjak neked, - noha nem tudom kiszámítani, hogy hogyan hathat ma még rád tőlem üzenetet kapni. E versek nagy részének készülténél jelen voltam, - s úgy összenőttek vélem, mint életem részei. A hangod, az egész lényed, minden körülmény hangulata, mely alkotásuknál belejátszott, s az a mély szeretet, mely engem változatúmul, akkor és most hozzád füz, oly rendkívül erősen megrázott s oly izgalomban s vágyódásban tart hetek óta, hogy most meg kell hogy kérjelek, adj egy sor életjelt magadról, írd meg hogy vagy, s remélhetem-e még, hogy a régi szeretetben látjuk egymást viszont. A versekről alig tudok mit mondani. Amelyeket ismertem, - régen részei életemnek, s velem vannak szünetlenül. Amelyeket most egyszerre mint újakat kaptam oly drága gazdag ajándék, hogy hosszú időre tele vagyok örömmel. Gondold el, mit jelentenek számomra ezek a szép régi szavak, - éppen ezek a versek, melyekben mély jóságod, szemérmes gyöngédséged s halhatatlanul tiszta kritikusságod, amelyben számomra eddig legerősebben vált költőivé, az emberiesség, s az a rejtélyes valami, amit emberszeretetnek neveznek. Úgy élnék ezek a versek, csodái annak a hangnak, amelyben a vers már nem vers, hanem természetes állapota a léleknek, - jó bennük élni s az ember általuk hazatalál. - Nagyon nehéz már számomra ilyenekről írni, azonkívül lassanként el is tanulok magyarul, - mert alig beszélek így néha-néha s majdnem sohasem