Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

s a formákért rajongóknak megbecsülhetetlen nagy élvezet, amilyent magyarul Berzsenyi óta senkise nyújtott még, — hogy ez a nagy kardal kissé drámai hézagot takar el. - Ezek a megjegyzések azonban mind csupán magamnak szólnak, határozott esztétikai ideálomnak, nem ennek a munkának, melynek pazar szépségei úgy elkábítanak, hogy alig tudok betelni velük, óh, Uram, - hogy ért ön a zenéhez. Ahhoz a nagy zenéhez, melyet Platon filozófiának nevez, meg harmóniának, meg sophrosünének. Ahhoz a zenéhez, ami a költészet, ami a legkifejthetetlenebb és a legmagasabb. Az első tavasz kardaltól végig, - az a zene. És a hírnök elbeszélése. Vannak apróságok, amelyek ragyogó fényben mutatják hatalmas erejét, egyes kifejezésekben, amelyek egyszerre hullámmozgásba hozzák az egész sort és rengetik, mint végtelenbe dagadt folyamot. „Szép a hajó, ha selyem habok égszínű kék fodrába fölöltözött s habra száll, mint táncra az ifjú leány" - írja ebben a finom Sophoklesre emlékeztető kardalban, s nékem a szavak érthetetlen zenéje egyszerre kigyullasztja a belső formai szépségek egész tüzét. És a zene a strófa ismétléssel, amihez így mint ön csak Aischylos értett: a Jön az alkony csupa gyászban, lila árnyat vet az oszlop kardalban, ahol a második strófa bájos békés melódiája hangzik vissza enyhe este hangulatot teremtve, amit csak fokoz a horatiusian bizarr első kardal, és a Sapphóra hajló második, csodálatos zenei érzékre vall ez a két semkhorus dal szerkesztése, mert merevségével hirtelen megakasztja azt a lágyságot, mellyel az előbbi dal romantikus volta esetleg rontóan vagy túlságosan vakmerően hatna ebben a környezetben. Nekem csak az ellen van kifogásom, ha egyáltalában kifogásom, hogy az epodosnak ismétlődik az a már első ízben is elég vakmerő strófa. Az is csodálatos, hogy milyen finomságokra képes zenei érzése. Először egy kissé zeneietlennek gondoltam az utolsó strófa két részre tagolását, illetőleg soknak gondoltam a három soros közbeiktatást. Próbáltam egy sorral, két sorral, s meggyőződve láttam, hogy mily tökéletes az ön művészete. Olyan finomságokat mint ön, senki sem tud elérni. Néhány strófája szól, zenél körülöttem, amíg ezeket a sorokat írom. Egész könyvet tudnék írni a Laodameiáról és önről s fogok is remélem, amikorra esztétikához jutok. Ne vegye szerénytelenségnek, hogy mindezt megírtam önnek; nem abban a hitben teszem, hogy túlságosan fontos a közlésem, hanem azt hiszem örömet szerez önnek, ha tudja milyen szeretettel és ragaszkodással fogadják minden szavát és bámulnak az ön nagy szépségein. Fogadja igaz szeretettel és hódolattal küldött üdvözletem. Én az idén gyakorló évemet töltöm a minta-gimnáziumban, azonkívül nevelősködöm itt Budapesten, - ugyanannál a fiúnál akivel együtt töltöttem a nyarat Maria-Wörthben. Hol volt ön ezen a nyáron, melyen a Laodameia termett? — Sokat dolgozom s remélem hamarosan küldhetek valamit, ami remélem tetszeni fog önnek. Minden jót kívánva maradok szeretettel kész híve Budapest, VI. Teréz körűt 34. II. Szilasi Vilmos