Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Gál István: Babits és Szilasi barátsága

gátban, fölhívta a figyelmet a fiatal filozófus gondolkodói merészségére. Szilasi meghatott szavakká köszönte meg az ismertetést és egyúttal csodálatát fejezte ki Babitsnak klasszikus témájú költői drámája, a Laodameia iránt. Ezzel indult meg barátságuk. Déry Tibor a családi legendából így tudja: „Egy Fogarasról írt versét elolvasva, levelet írt neki, Babits válaszolt; így indult évtizedes barátságuk, mely a szokásos crescendokkal és diminuendókkal Babits haláláig tartott."

20 Babits, mint köztudomású, nehezen szánta rá magát, hogy állami tanári állását, mégha vidéki is az, elhagyja a fölkínált fővárosi állásért. Déry téves értesülésével ellentétben ugyanis Babits Pestre hozatalában Hatvány Lajosnak volt kezdeményező szerepe és ez minden jel szerint Szüllő Géza segítségével történt. Háborúellenes és radikális tevékenysége miatti kellemetlenségeit elkerülhette volna, ha akár Szabó Ervin meghívását fogadta volna el a Fővárosi Könyvtárba, akár pedig Petrovics Elekét a Szépművészeti Múzeumba könyvtárosnak. A tizes években Dienes Pál és Dienes Valéria mellett Szilasi Vilmos volt Babits legközelebbi barátja, mindhármukkal szinte naponta összejött. A háború derekán Szabó Ervinnel is egyre intenzívebb kapcsolatot alakított ki. De az utóbbi hirtelen halála közvetlenül az októberi forradalom előtt, majd a Tanácsköztársaság bukása után a Dienes és Szilasi házaspár külföldre távozása megfosztotta Babitsot évtizedes mindennapi barátaitól. Szilasi másfél éves hallgatás után, amikor anyagi helyzete valamennyire rendeződött, újra fölvette vele a barátság fonalát és ezt élete végéig nem ejtette el. A Babits-házaspár négyszer látogatta meg Szilasiékat: 1922-ben, 1925-ben, 1934-ben és 1940-ben. A húszas évek közepétől Szilasiék is egyre sűrűbben jártak (járhattak) haza és ők is vissza-visszaadták a látogatást Babitséknak az esztergomi nyaralóban. De az állandó kapcsolatot a levelezés biztosította számukra. Babitsnak valóságos erőforrást jelentettek Szilasi levelei. Az iránta megnyilvánuló föltétel nélküli csodálat és nagyrabecsülés az itthoni üldöztetések és mellőzések idején visszaadták önbizalmát. Akkoriban még nem merült föl a Nyugat és a Huszadik Század körének „második magyar reformnemzedék" elnevezése, de Szilasi külföldről pontosan látta, hogy ez a nemzedék milyen jelentős történelmi tettet hajtott végre. Külföldről Babits jelentőségét is jobban látta, mint hazai kortársai: „Egy nagy generációnak, az enyémnek, mely bizton jobb, mint amelyik most Magyarországon uralkodik, — te vagy és maradsz mindig szellemi vezére s rég túlnőttél már azokon a határokon, amelyeken belül normális emberi mértékek alkalmazhatók." (1924. július 7.) Az emigráció okozta szellemi távolságtartás és felfokozott figyelem is közrehat abban, hogy Szilasi leveleiben számos találó észrevételt tesz Babits formátumáról és műveinek értékéről. Számára a magyar irodalmat, sőt Magyarorszá-