Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

leg csak pár nappal karácsony előtt fogunk hazamehetni. És január elején megint itt kell lennünk. Szép tervünkből ezek szerint, hogy még a télen eljöjjetek Feldafingba, nem lehet semmi. El kell halasztani a nyárra. Már régen kellett volna írnom, de úgyszólván napról napra halasztódott utazásunk, és így lett most már dec. közepe. Vajon ti mit csináltok, milyen terveitek vannak. Mihály elkészült-e a regénnyel? Innen nem irhatok neked semmi különöset. Még egyhangúbbak a napok, mint otthon. Vili egész nap a gyárban dolgozik, az étkezéseknél találkozunk. Emberek közé nem nagyon szeretek menni, mert mindenki, mint a papa leánya kezel, túl udvariasan és nem természetesen. Már leánykoromban is utáltam, hát még most, amióta egészen kinőttem belőle, és utálom a kapitalizmust. így rendesen itthon ülök. Sétálni nem lehet, mindenütt feneketlen sár van az utakon, csak csizmában lehetne járni, a parkban pedig unalmas, olyan idővel mint egy ketrec, mindig körben. Olvasok sokat, egész jó könyvtár van, olyan könyvekkel, amelyekhez különben nem jutok, miután nincsenek ismerősök, akiktől kölcsön lehetne kérni. Most olvasom Proustot, franicául ugyan meg van nekünk, de miután olyan nehéz és komplikált stílusa van, és én nem tudok nagyon jól franciául, meguntam szörnyen. Még németül sem könnyű olvasmány, bizonyos energiába kerül, nem átlapozni pár oldalt, de azért szép a maga nemében. Gedichte in Prosa. Csak kérdés, hogy szabad-e ilyen unalmas regényt írni, amelyben úgyszólván semmi sem történik. Ez a benyomások az első két kötetről, lehet, hogy a többi más. Olvastam még a Forsyte Sagat. Szeretném tudni, hogy Mihály mit gondol róla. Nem tetszett nekem, igaz, hogy van benne bizonyos művészet, de a művészt a témájáról is meg lehet ismerni, és az éppen a legfölöslegesebb ember klasszisnak a dicsőítése. Különösen az utolsó, a White monkey a legkellemetlenebb. Sajnálom azt a művészt, aki a mai világban csak azokat az eseményeket látja mint ő. Kevés jó könyv van a világon, pedig sokat írnak. írj szivem Feldafingba karácsonyi ajándékul egy hosszú levelet. Szeretném tudni, hogy egészségileg hogy állsz. Elmentek a Tátrába? Sokszor szeretettel ölellek, Mihályt üdvözlöm Lilid 88. [Cortina d'Ampezzo] 1927. január 13. Drágáim! Nagy kár, hogy nem hozzánk jöttetek karácsonyra. De télen szebb volt a Tát-