Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

hiába röpülnél, kis árva bogár, te leszel hurkom pici foglya! Ágnes : S ha lepke vagyok, kicsi, drága, csinos, — völgyön, hegyeken tovaszálló: kíméld meg a szárnyam, te hetyke gonosz, ha lecsap rám bőszen a háló. Einar: Gyöngéd simítással fog hű kezem át, Űgy rejtelek, óva, szívembe, s ott élsz te, kacagsz te egy életen át ujjongva, örök szerelembe. LE CRÉPUSCULE DU SOIR (BAUDELAIRE) Im itt az édes est, gonosztevők barátja, mint lomha léptű farkas, lopózik nesztelen; az ég ívét lassan komor terembe zárja . . . és rőt vadak dühe űl a lázas emberen. Óh este, édes este! — mily vággyal üdvözöl, kinek karját a munka vadul vérig sebezte! Ma sem pihentünk! — sóhajt. — Óh este, édes este! — Köszönt a lélek, melyet kegyetlen kín gyötör, a fáradt agyú bölcs, kit kutatni űz a vágy, halálra kínzott munkás, kit vár a durva ágy. A szürkületben gyilkos démonok ébredeznek, csapódva lomha szárnnyal redőnynek és eresznek, nagy árnyakat riaszt fel a szürke vak homály; fényözönök taván túl, hol fodrot szél zilál, ezernyi ajtaját, mint hangyaboly kitárva, kéjes vad orgia tombol az uccasárba. A Bűn, a Kéj lappangva rejtett utakra tör, dühöngő, zord ellenség, feléd csapó ököl; a sárváros zsibongó ölében újra éled, mint embertől falatját elorzó földi féreg. Az ucca forr, itt-ott már a konyha sistereg,