Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

APOTHEOSIS Omló haja sötétében, láng lobban fel a szemében haja ég, — szeme kék fehér arca csodaszép. Ezüst vízcsepp tiszta gyönggyel mely vágyak vágyával önt el, mintha egybefolyna tán: — hópehely csillog haján. Csupa kellem, csuda szellem, pici lába lágyan lebben, zenéje oly altató: — roppan alatta a hó. Barna bársony, csengő csattok: hogy suhog ma! néha csattog! — Pillantása néma lánc, a járása bűvös tánc. Gyöngyházszobor lángruhában, élő szobor hullámárban — agyoncsókol a szemem, — ó szerelem, szerelem ! Halkan reszket finom ajka, villanyfény villan föl rajta, lehellete csengve száll, csókja messze, messze száll! Teste édes illatpárna, zsongó zene aranyárja, örök lámpák illata, liliomok holt dala! Szent angyalkép, gonosz démon, glóriafény diadémon, — lelkem fénnyel tölti be szikrázó szeme szine.