Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

szőnöm, Ágnes elhozta, még nem tudtam elolvasni, de Ágnes nagyon dicsérte. Hogy a tanítvánnyal mi legyen, mindjárt leírom. T. i. nemigen megyek még fel, hacsak az egyetem meg nem kezdődik. Joli meg már jövő héten tanulni akarna. Ezért légyszíves hozzá elmenni kedden, 7-én, du. fél három körül, majd megírom neki is, hogy mégy. Ha akkor nem érnél rá, akkor aznap délután valamelyik órában, de akkor a legbiztosabb, címe: Bocskay Joli. V. Alkotmány u. 18., II. em. Tudod, hogy hol van, voltunk ott már együtt. Kapsz egy óráért 10 K.-át. A tanulást beszéljétek meg együtt. Nagyon szeretném, ha a verstant vennéd át vele, mert én azt nem tudom jól. A Tacitust kérd el egy pár napra, a felit átnézed, nem lesz neked nehéz, akkorra remélem, már felmehetek, mire azt elvégzitek. Azt tudod, hogy Joli a Gyárfás Juliska jó barátnője? így szívesebben mégy. Nagyon kérlek, hogy írd meg, hogy intéztétek el azt az ügyet, köszönöm, hogy segítesz rajtam. Üdvözöl Kató Nem tudom a címedet, azért írok a menzára. Budapest, 1919. február 10. Hát nem tartom meg az ígéretem, amit kierőszakoltál, Lőrinc, és nem megyek el hozzád. Nincs értelme. Nincs értelme ennek az egész huzavonának, ami mi köztünk folyik. Mióta csak barátkozunk egymással, folyton, hiszen emlékezhetsz, hol elmentél, hol visszajöttél hozzám. És én ezért mindig haragudtam rád. Ez, hogy ilyen vagy, igazán belőled folyik, mert én senkivel ilyen furcsa viszonyban, ilyen nevetséges harag- és kibéküléses viszonyban nem voltam és nem vagyok. Hiszen emlékezhetsz, hogy igazán jóban csak néhány napig tudtunk lenni mindig, minek neked az én barátságom? Hiszen egyszer, nem is olyan régen, azt mondtad, hogy te nem veszthetsz vele, ha nem leszünk barátok. Remélem, emlékszel erre a mondásodra és nem tagadod le, mint már oly sok mást letagadtál, még régebben. Tehát, ha így van, nem tudom, mit erőlködsz, hogy folytassuk ezt a furcsa „barátságot"? Észrevehetted, hogy ha együtt voltunk mostanában, sohasem beszéltünk rólam. Mert az én álmaim már nem a te álmaid, az én ideáljaim, már nem a tieid, és én ha akartam is néha, nem tudtam beszélni róluk, mert éreztem, hogy te — lenézed őket. Igen, így van ez Lőrinc. Az utaink eltértek s így nem érthetjük meg egymást. Hogy néha egyben-másban találkozunk, az nem jelent semmit. Én örülök, hogy olyannak képzelem el a jövendő életemet, amilyennek képzelem, mert az hiszem, így érek el legtöbb szépséget. Tudom, hogy te