Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

Budapest. Lohengrin, 1917. november 1. Lohengrin nagyon csúnya — de gyönyörű! Hát szóval még most is Pesten vagyok. (Nem is igaz, mert már nincs itt: nagyon vágyik elmenni innen, tehát nincs itt. Nem igaz Lőrinc?) [Czellár Ferenc írása.] Nem is igaz, csak azt mondtam, hogy fáradt vagyok. Minden este voltam valahol (és vagyok is); lesz mesélni való, pénteken gyere el. Szervusz Kató Persze Feri Tokaj, 1918. július 22. Kedves Lőrincke, képzelem, mennyire haragszol most rám, hogy megszöktem, se szó, se beszéd. Anyuka azt írja, hogy még azóta nem voltál kint, így hát nem is tudhatod, miért jöttem el. Pali volt itt, sajnos csak egy napig, én azonban itt maradtam és csak a hónap végén szándékszom hazamenni, de hát nem sokára itt van az is. Hogy eltelt ez a hónap! Már nemsokára augusztus és én még alig tanultam valamit a nyáron! Pali sokat beszélt Máli néniről, hiszen tőle jött! Olvasott fel új verseit nekem, amik az ősszel megjelenő kötetében lesznek benne. Ma éjjel aztán Máli nénivel álmodtam, de igen furcsát. — Tegnap olvastam Kata néniéknek Babits verseket; a görög táncot is muszáj volt megmuttani. Jól élek. Van egy szép kert, egy óriási rét, egy nagy gyümölcsös, ahova mindenüvé mehetek, amikor nekem tetszik, van egy nagyobb szobám, mint a mi ebédlőnk otthon, benne zongora, és a ház előtt egy pár lépésre folyik a Tisza. Oly szép a Tisza. Tegnap kimentünk a Tisza mellett egy óriási legelőre, elég messzire, ahol már emberek nemigen járnak a csordásokon kívül. Ott kanyargott a Tisza méltóságosan, olyan volt, mint egy hosszúkás tó, a hegyek és a fák beletükröződtek és zöldeskékre festették a csillámló, lassú vizet. Alkonyat volt és a messzi hegyek kékesszürke vonalai finoman váltak el az égbolttól. Olyan nyugalmas volt az egész kép és olyan jó volt ott állni a víz szélén a zöld legelő közepében, mezítláb, görög ruhában, testben-lélekben megkönnyülve és csöndes örömben... Olyan jó, hogy nem bent a városban lakunk, hanem itt kint a Tisza mellett, mehetek sétálni mezítláb és úgy, ahogy akarok. Ma délelőtt egy lánnyal megmásztuk a Kopaszt. Jó kis meredekeken másztunk fel, torony — vagyis Kopasz — irányában. Nagyon szép felülről lenézni. A Tisza ezüstkéken kanyarog a zöld legelők közt, a síkság