Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

vű, mindenkit kigúnyoló, lenéző. Most csupa rosszakat mond Czellárról, akit eddig imádott." Májusban Laci bátyámék lent voltak Debrecenben, megismerték és megszerették Lőrincet. Őtőlük sok biztatást kaptunk mindketten a jövőre vonatkozólag. Mindketten nagyon vágytunk el Debrecenből, úgy éreztük, hogy ott belep a város pora és szárnyunkat szegi a meg nem értés. Sokat vitatkoztunk Strindbergen is, akibe ezen a nyáron Lőrinc egészen belebolondult, szinte prófétának tartotta és segítségével lemosolyogta a nőket. Lőrinc hangulata egyébként is nagyon változó volt, gyorsan esett egyikből a másikba. Volt úgy, hogy utálta a várost, különösen Pestet és azt bizonygatta, hogy jobb vidéken élni. Augusztusban ilyeneket írtam róla a naplómba: „Lőrinc általában kezd nagyon elbizakodott lenni, aki másképp mert gondolkozni, mint ő, azt lenézi, lemosolyogja, mint ahogy tett már néhányszor velem is, és azt hiszi magáról, hogy már az élet és filozófia minden mélységét megjárta, mivel cinikus. Lőrinccel különben összevesztünk, az úrfi rettenetes szeszélyes és önhitt." Odajutottunk, hogy keresni kell a beszédtárgyat, mert a csend nem mindig a „Maeterlinck csöndje". Lőrinc igen okos és tehetséges, de csak ritkán szeretetre méltó fiú. így telt el ez a nyár, veszekedve, vitatkozva, de azért jó barátságban. 1918 őszén én feljöttem a pesti egyetemre, ő pedig Szegedre ment tüzér-iskolába. Amikor átutazott Pesten, mindig meglátogatott. Később felkerült ő is Pestre, de akkor már ritkán találkoztunk. Én menyasszony lettem, ő pedig belevetette magát az irodalmi életbe. Később, amikor már ő is megházasodott, sokszor összejöttünk, jó barátságunkat mindig megtartottuk, az ifjúkor közös emléke összekapcsolt bennünket. 1958-ban az osztály megrendezte a Debreceni Ref. Főgimnáziumban a negyvenéves érettségi találkozót. Szegény Lőrinc ezen már nem vehetett részt. Mi öreg diákok felmentünk volt nyolcadik osztályunkba, beültünk a padokba, ki-ki ahol az utolsó évben ült. Béber felolvasta a névsort, s mindenki pár szóval elmondta élete folyását. Halottainkról is megemlékeztünk, Gulyás Pált és Szabó Lőrincet szép beszédekkel búcsúztattuk el. 1959.