Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

Kabdebó Lóránt: Érlelő diákévek

te naponkénti reagálásait rögzítik e kötet lapjai a legnehezebb, legbonyolultabb pillanatokban. Mintha Alekszej Tolsztoj GoZgoíájának hőseit követnénk — csakhogy itt az embert próbáló események végén a történelmi „happy end" elmarad. Ott a különböző utakon indulójáró hősök a történelmet alakítva-benne alakulva végül is a győztes forradalomban megtalálják saját személyiségük kiteljesítésének módját is; itt amikorra a főszereplő fiatalember idősebb, irodalmilag tapasztaltabb társai segítségével személyes sorsának megoldásához, költőléte beteljesítéséhez érkezik, akkorra elveszíti történelmi léte kiteljesítésének lehetőségét. Az élet perifériájára szorul — nemcsak a fiatal költő, de mestere is, azoknak az éveknek elismerten legnagyobb költője. A költői alkotásfolyamat válik számára a személyes önkiteljesítés egyetlen módjává, költővé válása nem a közösségére rákényszerített történelemmel összhangban valósul meg, hanem annak ellenére: költő-léte nem közösségi funkciót tölt be, hanem a magányos lázadásra és vizsgálódásra készteti. Mindez majd csak az akkor kezdődő korszak lezárultával, a felszabadulás után, a Tücsö/c;ze?zében tudatosodik a költő számára, de költészetének sajátos útját már ekkortól, az első saját hangú verstől, a kötetünkben közölt Áradás, áradás! címűtől kezdve ez az aszinkron határozza meg. Kötetünk ezt a kényszerű ellen-Golgotát mutatja be. A debreceni évek a tehetségére ébredő fiatalember tájékozódását jelentik. De a korán megismert és alkalmazni kezdett modernség még csak modor: a félszeg szegény-fiút a szellemi elitet jelentő társaságba emelő romantikus kamasz-érzelem baudelaire-i hangszerelésű előadása. A Baudelaire-től tanult verselés, szóhasználat, vagy a korai Babitsot utánzó parnasszista klasszicizálás valójában díszlet, amellyel korszerűvé teszi a romantikus-szentimentális társasági és érzelmi alaphelyzetét kifejező verseit. Nem továbbgondolja példáit, inkább visszalépését leplezi vele. Mily árulkodó egy ilyen cím: Crépuscule d'un soir romantique —, ilyet példaképei már sohasem írtak volna le. Ez a modern köntöst öltő romantikus-szentimentális magatartás egészen Pestre érkezéséig megmarad. A kívülálló félszegsége és ellenében a költő-lét, mint társadalmi rangot jelentő kivételesség az egyetemi társak között értelmét vesztette. És az események felgyorsulása is a származási különbségek feszélyező voltának eltüntetését segíti. A gazdag borkereskedő lakásmentő terve jóvoltából hirtelen a „csodák" birtokosává lett diák, akit még a mester, Babits ítélete is költővé avat: varázsütésre megszabadul romantikus-szentimentális alaphelyzetétől. Nem elátkozott költő már, nem kirekesztett, csak költő, és ezt a költő-létet demonstrálni kell. Sajátos kettősség lesz átmeneti állapota: egyrészt a gyors történelmi változások, újabb és újabb fontos ismeretségek határozzák meg tájékozódását a társadal-