Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

A jó és rossz határának bizonytalanságával szorosan összefügg az igaz és a gaz-ember megkülönböztetése. Azt hiszem, hogy az akarat, legalább abban a tekintetben, hogy miképp rendezze be az egyén az életét — szabad. Igaz ugyan, hogy valaki teljesen magától nem lehet se jóvá, se rosszá —, hogy az öröklés és általában mindaz, amit ,,

milieu" néven össze szoktak foglalni •—, mind hatással van a jellemek fejlődésére: de természetét senki sem tagadhatja meg, mert a milieu csak formáló hatással rendelkezik. A bűn minden mértékét az önzésre lehet visszavezetni. (Ó, sacro egoismo ! Ö, dicső Olaszhon ! !) Ha a létfenntartás ösztöne követeli is az egyénnek bizonyos mértékig való előtérbe helyezését, nem teljesen légből kapott eszme az altruista társadalom ideája sem, hol az ember nemcsak megteszi kötelességeit, hanem fel is áldozza magát a közért, ha kell. Ily társadalomban nemzeti isteneik szent nevében és joggal elvárt, leimádkozni vélt segélyének nevében nem aprítanák most egymást az emberek. Ahhoz azonban, hogy valaki erkölcsösen cselekedjék, nem elég, hogy altruista legyen; viszont Franklin gazemberei tehetnek jót (ha azt látják hasznosabbnak), de azért csak gazemberek maradnak. Itt vagyunk tehát: a gazemberek jótétté attól függ, hogy: becsületességből volt-e becsületes, vagy gazemberségből volt becsületes akkor, amikor annak mutatta magát? Természetesnek találhatjuk, hogy a gonoszok lelkiismerete nem bírja el szó nélkül a sok bűnt, terhet, stb., hanem javulni igyekszik; becsületes kíván lenni. Ily helyzetben igyekszik az erényre (s mivel az erény epistémé, a tudás, az ismeret) — igyekszik a megismerésre. Vegyük fel, hogy megismeri és megszereti a becsületességet valaki, aki addig gazember volt: tehát úgy viselkedik, mint ahogyan a becsületes ember szokott, pl. jót tesz. Akkor ez már többé nem gonosz, hanem igazán megjavult, becsületes ember; még akkor is, ha kezdetben gazemberségből, számításból mutatta magát becsületesnek, hogy a becsületesség előnyeit élvezhesse. — Az ilyen ember azonban ismét jó lett —, ismét, mert eredeti természete jó volt, csak a milieu rontotta el. Franklin paradoxona azonban nem sántít azért, hogy sötétben hagyja a jóság—gazemberség emez oldalát —, mert ezt kevés fejtöréssel ki lehet belőle olvasni. Annál kegyetlenebbül találó azonban a paradoxon a második tekintetben, t. i. azokra vonatkoztatva, akik gazemberségből becsületeseknek mutatkoznak, de tulajdonképpen báránybőrbe bújt farkasok maradnak. Ugyanis társadalmunk mai berendezése nemigen kedvez, és Franklin idejében sem kedvezett azoknak a gazembereknek, akik „nyílt kártyával" játszanak. Jobb tehát álarcosbálnak nézni a vilá-