Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

SZABÓ LŐRINC KARÁCSONYI BESZÉD Lukács 2:9—14 Bizony, atyámfiai, ismét szomorú karácsonyt értünk. Valami rémálomnak tűnik föl nemesebb érzéseink előtt, mint homályosítja el az emberiség az égi kegyelem kibontakozását. Avagy nem a karácsony megszentségtelenítése-e az, midőn az égi seregek himnuszára: „dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!" válaszul itt e földön kiontott vérnek párolgása száll föl az égre, amidőn ágyúk dörgése, fegyverek ropogása, pusztuló városok felcsapódó lángja teszik semmivé itt e földön a békesség nevét, és az emberekhez való jóakarat egymáson tipró, életoltó harci szenvedélybe és halálhörgésbe fúl? Ó, ismét kérdezhetjük, nem a karácsony megszentségtelenítése-e ez? Az ünneprontók pedig azok, akik gonoszságukkal a háború rémes szellemét felidézték. A mi harcosainkat magának a Krisztusnak szavai mentik fel e rettenetes vád alól, midőn így szólt: „Ha a te juhod vagy szamarad ünnepnapon verembe esik; nem mented-e ki azt?" — Hát ha legszentebb örökségünket, a hazánkat fenyegeti veszély, nem kell-e, sőt nem legelső kötelességünk-e azt ünnepnapon is megvédelmezni? De hát miránk nézve, akiket Isten szent végzése eddig megkímélt a borzalmakban való személyes részvételtől, akik családi körünkben és itt, az Űr asztala körül gyülekeztünk, miránk nézve mi lett a karácsony? Bizony, atyámfiai, miránk nézve a karácsony inkább az ádventi várakozások továbbepedezése, mint a váradalmak teljesedése lett. Ha a családi hajlékokban itt-ott meg is ünneplik a karácsonyt, mégis oly szomorú a szívünk, mert nemcsak egy-egy, hanem minden egyes szívben ott honol most a keserűség. Hány ártatlan gyermek, akinek lelkében már egy boldogabb karácsony képe él, — kérdi most kerekre nyílt szemekkel: „Miért nem jön haza az édesapám?" Annál