Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

is. Megmutatta egyik fordításának kéziratát s elmagyarázta, hogy néha egy-egy verssor szinte magától születik, hol az utolsó, hol az első versszakban, esetleg a negyedikben. Ö sohasem haladt sorrólsorra, versszakról-versszakra. Végül mégis összealakult az egész költemény. Ekkor eszméltem rá arra, hogy ez a nálamnál hét évvel ifjabb értelmes siheder nemcsak átlagonfelüli ésszel bír, hanem istenáldotta tehetséggel is. A verselési készségét, a ritmust, a rímbőséget, az asszonanciák hangszíneit stb. nem lehet megtanulni; a költőnek születnie kell. Minden kiagyalt vers nevetséges, sőt az üres csengés-bongás, Platen szép formája sem elégséges az igazi vershez, ha nincs megkapó tartalma. Nekem már akkor feltárta hajlamait, amelyeket oly érthetően szemléltet a Tücsökzene CVII. és CVIII. versében. Mikor legközelebb a Stefan George Der Teppich des Lebens című versének fordítását mutatta meg nekem, mely túltesz az eredetin, megfogadtam, hogy soha többé nem fogom a szürke filozopter pálya fokozatainak elérésére biztatni, mert ez csak a közönséges halandóknak való, akik a szépet legfeljebb élvezni tudják, de nem teremteni. Ennek a fiúnak a kisujjában van minden művészi kellék: a szavak bűvös zenéje, színe, illata, ráadásul a ,,lángképzelet", amelyről Vörösmarty beszél, — hát persze, hogy meg fog élni a tollából és felesleges, hogy a szörnyű terjedelmű vizsgaanyaggal törődjék, mint a szeminárium többi tagjai valamennyien. A Tücsökzene CCXXXII. verse pontosan elmondja a jelenlétemben lejátszódott jelenetet, mely után sokan befogták a szájukat s nem mertek többé vállveregető tanácsokat adni Lencinek, még a nálunknál idősebb Bátyuska sem, aki akkor jött haza szibériai fogságából. Míg a mi legnagyobb gondunk az volt, hogy egyetemi tanulmányaink harmadik évében legalább nagyjában elkészüljön a disszertációnk, mert a hetedik és nyolcadik félévben éppen elég bajlódás van a másik szakdolgozattal és a terjedelmes szakvizsgaanyaggal, addig Lenci, a géniusz, már első verskötetét készítette elő szorgos műfordítás-kísérletekkel és lírai szárnypróbálgatásaival. Nekem is ideadta néhány verse kéziratát, melyeket később, Budapestről Genfbe való távozásom előtt visszakért, de én nem adtam vissza őket, mert azokat nekem írta s akkor úgy gondoltam, hogy ajándékot nem szokás visszakérni. Barátságunk legizgalmasabb eseménye Lenci első két látogatása volt Babitsnak Nagy volt a lámpalázunk a Lenci életére döntő találkozás előtt. De minden jól sikerült. A nagy mester, aki Ady halála után egyeduralkodóvá vált az országban, nyájasan fogadta a csodagyereket. Alaposan kifaggatta olvasmányai felől, gondosan át-