Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

ságuk azonban rögtön felborult, amint kitört az imperialista háború. Nagyon jellemző erre az egész humanista „unanimista" világnézetre (és főleg e világnézet irreális voltára) Remy de Gourmont Viharban című könyve, amelyet a háború első évében írt. Azt a nyugodt kiegyensúlyozottságot, amely az előző időszakban jellemezte a szerzőt, itt a legsötétebb pesszimizmus és reménytelenség váltja fel. „Mai és múltbeli állapotom közt köd terjeng, amelyet nem tudok szétoszlatni. . . Nem élek, már csak kísértet vagyok . . . Valami, ami még nem született meg, vagy már búcsúzik". Egy másik író (Duhamel) regényt ír egy hadikórházról (La vie des Martyrs), amelynek általános jellege ugyanaz a pesszimizmus. Ezek azonban csupán a háború „első napjai". A forradalmi irodalom színpadán elsőnek Henri Guilbeaux jelentkezett. „Háborút a háború ellen.. . katonák a lövészárkokban, béküljetek ki, lázadjatok fel. . . Proletárok, csatasorba!" — írja. S ez már semmiképpen sem az a „költemény", amelyet a modern esztétika elképzelt magának. Ez — a szocialista forradalmár tudatos kiáltása. Guilbeaux ilyen világnézettel természetesen nem maradhatott Franciaországban; a háború elején Svájcba költözött, ahol Leninnel is megismerkedett. Ugyanide települt át az új francia irodalom valamennyi forradalmárja; megalakult a külföldi csoport, amelynek Guilbeaux-n kívül tagja volt Pierre Jean Jouve, Henri Lefèbvre, Nicolas Beaudouin és néhány más író. Megalapították a Demain című folyóiratot. Teljesen tudatosan harcoltak a háború, az imperializmus ellen, a társadalom kapitalista formája ellen. De harcuk nem úgy végződött, ahogy ők képzelték: a francia tőke „győzött" az imperialista háborúban, és a francia forradalom (amelyről Guilbeaux 1917-ben mint tényről írt) egyelőre nem ment végbe. Ellenkezőleg, a forradalmárok és a forradalmi irodalom helyzete nehezebb lett, mint volt a háború alatt. A társadalom megittasult a béke és a győzelem frázisaitól — és az irodalom forradalmárainak elölről kellett kezdeniük az egész munkát. Ez az új francia irodalom fejlődésének egyik oldala. Egyrészt kifejezi a proletariátusnak mint társadalmi osztálynak a kényszerítő erőit, másrészt a proletariátus forradalmi hagyományainak ideológiai hatását. De tiszta osztálytudatosság csak Guilbeaux-nál figyelhető meg. ö az egyetlen, aki teljesen elutasította az esztetizmust, az „irodalmiságot" és a forradalom mindennemű kozmi-