Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)
Irodalmi és művészeti irányzatok
el, és azoknak a tömegeknek az érdekei, amelyektől mindent elvettek, nem egyeznek, nem vágnak egybe. Ezért ezek a kispolgárok ha „testvéri rokonszenvvel" tárgyalták is a proletár tömegek elnyomatásának és embertelen helyzetének kérdéseit, mindig hangsúlyozták a harc, a lázadás osztályoktól független voltát és a „szabad ember" osztályok fölöttiségét. Ez az „osztályon kívüliség" a legjellemzőbb vonásuk. A fiatal irodalmár nemzedék másik megkülönböztető sajátossága — belletrisztikájának és elméletének apostoli, sőt vallásos jellege. Ez a vallásos jelleg igen markánsan fejeződik ki az új irodalom frazeológiájában és formájában is, de mindenekelőtt az új költészetben, amely előszeretettel használta a zsoltárok és a vallásos költészet kifejezéstárát. Ezek az irodalmárok mind a jövő apostolaként léptek fel, mint akik nem csupán a jelenkor pusztulását látják, hanem készek elvezetni az emberiséget az új léthez, az élet új értelméhez. A naturalisták csak ábrázolták az életet. A realisták elemezték. Az impresszionisták egyszerűen csak visszatükrözték a jelenségeket. A szimbolisták és a dekadensek a korszak prófétái lettek. De az új iskolák művészei — az aktivisták, a zenitisták stb. — elborzadtak a passzív alkotás minden formájától. Az emberiség „vezérei" lettek. Csupán azt a körülményt tévesztették szem elől, hogy „apostol" csak az lehet, aki eleven ügyért, a fejlődés felfelé ívelő vonaláért harcol, nem pedig a hanyatló vonal helyreállításáért, restaurálásáért. Ök viszont halott ügyért harcoltak. Űj életre akarták kelteni, az élet középpontjába akarták állítani a kispolgárság felújított lényegét, amelyen már túlhaladt a történelmi fejlődés menete. Ez a tény természetesen meghatározta harcuk fegyvereit is. Mindenfajta harchoz elsősorban valamilyen alapra van szükség, mégpedig valóságos alapra, mert ha nincs ilyen bázis, a harc csupán metafizikai jellegű lesz, és vereségre van kárhoztatva. Nekik nem volt ilyen alapjuk. Az egyetlen reális bázist, a társadalom anyagi, osztályviszonyait elpalástolták az „osztályon kívüliség" és az „osztályok fölöttiség" szólamaival, a realitások helyébe a burzsoá filozófusok etikáját emelték. Harcuk ezzel metafizikaivá vált. Ez az első figyelembe veendő körülmény. Másodszor, a legerősebb fegyver minden harcban, minden győzelem legjobb biztosítéka az egység. Miféle egységről lehetett azonban szó ezeknél a harcosoknál, akik mindent elismertek, kivéve az anyagi érdekek egységének a szükségességét. Természetesen kénytelenek voltak valamiféle metafi-
