Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

szabaduljon minden hamis illúziótól, a véletlenszerűségtől, szubjektivitástól? A kubisták első válasza erre a kérdésre nemleges. Azt mondják meg, hogy az adott fa miért nem olyan, amilyennek látszik, és mit nem kell tenni ábrázolásakor. „Megsemmisíteni a dolgokat mint naturális-optikai benyomásokat, mint optikai egységet" — mondja André Salmon és Roger Allard. De a benyomásokat csak szigorúan objektív, tudományos elemzés útján lehet megsemmisíteni, nevezetesen a formák, a vonalak, a szín, a megvilágítás elemzése, valamint mindezeknek a felülethez és a térhez való viszonyítása alapján. Vagyis meg kell találni minden tárgyban a fő formákat, fő színeket, és ki kell dolgozni azt a tudományos rendszert, amely magában foglalja e formáknak, színeknek a térhez és a felülethez való viszonyát. (Arról a felületről van szó, amelyen a festőművész dolgozik.) Ezzel azonban már a geometria területére érkeztünk. „A természet a matematika nyelvén ír — mondta már Galilei — és a matematika által alkotott jelek a háromszögek és a körök, amelyek nélkül nem lehet megérteni beszédét..." S a kubisták a háromszögek, körök, négyzetek „matematikai nyelvét" kezdték használni, hogy megtalálják a természet és a dolgok abszolút, törvényszerű lényegét, és hogy „a festészetben helyreállítsák a külső jelenségektől független realitását". A képnek ez a matematikai realitása „a minőségi és mennyiségi", vagyis szubjektív, pszichikai és objektív, tudományos elemek „legszorosabb egymásrahatása révén" jön létre. Ha módszertani és formai szempontból vizsgáljuk a kubista iskola eredményeit és általános irányát, el kell ismernünk óriási jelentőségét a festészet és a szobrászat fejlődésében. A kubizmus megmutatta a formáknak, a felületnek, a színeknek és általában a festői kompozíció elemeinek mindazokat az objektív törvényszerűségeit, amelyek jelen voltak már a 14—16. századi mestereknél (a klasszikus művek formai elemzését lásd a 6., 7., 8. sz. képeken), amelyek azonban a művészetek szubjektivizálódása során csaknem teljesen jelentőségüket veszítették. A kubizmus felhívta a figyelmet arra, hogy a művésznek objektív viszonyba kell helyezkednie a tárgyakkal, hogy minden realitásnak megvan a maga, a szubjektivitástól független értékelése, s hogy a festészetnek az objektív-tudományos realizmus útján kell tovább fejlődnie. A kubizmus „kozmikus" törekvései nyomán eljutott az arc, a test és általában a természetes formák ábrázolásának sematizálásához, és ily módon ha nem is teremtette meg a dolgok és a természet