Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)
Művészeti és irodalmi iskolák
A szimultaneizmus művészi gyakorlatában ez a nézet elsősorban abban fejeződik ki, hogy a szimultaneista tagadja az irodalmi és művészi formák minden olyan törvényszerűségét, amelyet az idő és a tér viszonylagossága határozott meg; tagadja a logikát és a kompozíció logikai módszerét. Minden emberi érzetnek és a világ minden jelenségének afféle központi rádióállomása akar lenni, vagyis arra törekszik, hogy megfogalmazza a világ objektív, időn és téren kívüli szintézisét. Párizs bulvárjain egy hadirokkant ordít — egy' nap múlva Bécsben milliomos lett egy bakancsszállító — a pocakos tábornoknak felszolgálják a tizedik palack pezsgőt stb. — és a fiatal költők felkapják a fejüket. Tessék, ez a szimultaneista vers; az 1915— 1917-es évek szimultaneista szintézise. Megformálásában a formális logika, az elemek külső formai kölcsönös viszonyának teljes hiánya figyelhető meg, amelyet ugyanakkor egy belső, lényegi egység, a centralista szintézis kerete fog egybe. Ugyanez a helyzet a festészetben is. Itt azonban a szimultaneizmus csupán az expresszionizmus, a neoprimitivizmus kiszolgáló módszere maradt; külön szimultaneista iskola, mint az irodalomban, nem alakult ki. A szimultaneista módszer az irodalomban csupán következménye a szimultaneista világszemléletnek, amelyet a szimultaneisták a jövendő boldogság egységes elvének és az emberiség felszabadításához vezető egyetlen útnak tekintettek. Ebből a hibából következett a másik, nevezetesen az, hogy a szimultaneisták úgy beszéltek magukról, mint forradalmárokról, akik „ideológiai forradalmat" akarnak, és meg akarják teremteni „a kozmikus ember világát". Világos, hogy naiv, utópikus romanticizmusuk csak elterelte az ember gondolatát azokról a társadalmi realitásokról, amelyek tényleges ellenségei a „szabadságnak". A szimultaneisták nézete (vagy, ha úgy tetszik, „világszemlélete") valójában nem más, mint a kapitalista civilizáció „csodáinak" passzív csodálata és passzív önámítás — etikai és esztétikai frázisok segítségével. Más a helyzet azonban, amikor a szimultaneizmus egyszerűen csak módszerként jelentkezik. Ebben az esetben akár internacionalista, forradalmi érzelmek és gondolatok kifejezésmódja is lehet; s akárcsak a rádiót, nagy mértékben felhasználhatja a proletárforradalom. Ahogy azonban a rádió nem lehet a forradalom elve, ugyanúgy a szimultaneizmus sem lehet a forradalmi irodalom alapja.
