Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

Péri László: Sorház. Űj építészet. nemcsak törvényszerűsége, hanem meghatározott feladata is van. Az ő szemében a szín és a forma nem üres esztétikai elem, hanem eleven realitás, amelynek meghatározott reális értéke van. Számára nem létezik külön festészet, szobrászat, építészet, hanem csak egy „általános művészet", amely festészeti, szobrászati, építészeti elemeket foglal magában. Végeredményben számára nem létezik a „művészet" e szó régi, elsősorban esztétikai értelmében, hanem csakis mind gyakorlati, mind esztétikai szempontból a tökéletes termelés mint az iparnak és a művészetnek — az ember esztétikai vágyának és alkotó akaratának — kollektív egysége. És ebben az egységre irányuló törekvésben rejlik a konstruktivisták forradalmi irányzatának „forradalmisága". Mert többet akarnak annál, amit a kapitalista társadalom akar, amelyben élnek és dolgoznak. A kapitalista szemszögéből nézve ábrándozok vagy őrültek ők, mert egy igazi tőkés nem ismeri el az esztétikát magánéletén kívül. A tőkés a civilizáció, nem pedig a kultúra gyermeke. A konstruktivisták tehát szerinte „az ár ellen úsznak". De persze csak a tőkés véleménye szerint. Objektíven nézve annak ellenére, hogy a tőkések nem ismerik el a konstruktvizmust, művészete mégis a kapitalista korszak eszmei kifejezője. A művészet különféle formáinak centralizálása, a konstruktivizmus általános tendenciája, amely minden jelenség mechanizálásában fejeződik ki, a konstruktivisták álláspontja, amely az élet csúcspontját a technikában látja, és csaknem teljesen megtagadja a korábbi művészet eszményét, az individualitást — mindezek a jellegzetességek meglehetősen világosan bizonyítják, hogy a konstruktivizmus tendenciája egybevág a kapitalista termelés tendenciájával, amely, mint