Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - E. Nagy Sándor: Gaál Gábor és Remenyik Zsigmond kapcsolata

vonatkozik. Tegyük hozzá, hogy írónk ekkor még nem volt a Szép Szó szerkesztőinek sorában!). Remenyik Zsigmond levelében nem is a Márciusi Front ellen emelt szót, inkább a VáZasz-csoporttal szemben voltak fenntartásai, bár a kettőt azonosította: „Kedves szerkesztőm — írja —, valóban jó és szükségszerű volna, ha egyszer összeülhetnénk megbeszélni dolgainkat, ön bizonyos mértékben — úgy hiszem — tévedésben van, ha Márciusi Frontról, rólam hasonlóképpen gondolkodik. Mikép­pen gondolkodhatik tőlem eltérően a Válasz-csoportról, amidőn Már­ciusi Front és Válasz-csoport egy és ugyanaz . . ," 2 A magyarázatot az Űj Szellemi Front körül kibontakozott ellen­tétekben találjuk meg! Lackó Miklós alapos tanulmányában idézi az Űj Szellemi Front elleni baloldali kritikákat: 3 tegyük ezekhez Reme­nyik Zsigmond írását is, amely a Korunk 1936 februári számában jelent meg öncsonkított irodalom címmel. Ebben az öntudatos és társadalmi felelősséget, a szabadságot állítja szembe a „népiség köntösében" jelentkező „caliguláris reformokkal", a behódolással. Időbeli ütemtévesztésnek látjuk, hogy 1937 novemberében Remenyik az Űj Szellemi Fronttal kapcsolatban kompromittálódott VáZasz-cso­porttal azonosította a Márciusi Frontot, amelynek ellentmondásait K. Nagy Magda már feltárta a VáZasz-ról szóló könyvében, 4 s amely­ről Gaál Gábor is — bár helytelenítve a Szép Szó türelmetlenségét —, lakonikus rövidséggel ítélt Remenyikhez írott 1937. november 16. levelében: ,,. .. bár a Márciusi Frontról én magam is a legalaposab­ban tudom, hogy micsoda". A Bűntudat írója a legfontosabb kérdésekben persze nem téved­hetett! Éppen 1937 novemberében — november 4-én — jelent meg a Magyarország-bari a nép pusztulásáról szóló nyilatkozat, amit Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula, Szabó Pál, Veres Péter, Erdei Ferenc és mások mellett Remenyik Zsigmond is aláírt. Vagy idézhetjük a Szép Szó-ban Hatvány Bertalannal folytatott vi­táját ugyancsak 1937-ben, ennek remenyiki konklúzióját: „ .. . elkép­zelésem és vágyam egy szociális, joggyakorlatban egyenrangú, poli­tikai hatóerejében demokratikus, fejlődési lehetőségeiben gátolatlan népköztársaság". 5 Azt hisszük, hogy a Márciusi Front legprogresszí­vabb szándékai sem hangzottak ennél egyértelműbben! S végül ide kívánkozik egy 1943-as cikk — Egységfront! címmel —, ami akkor már meg sem jelenhetett, és csak az író kéziratos hagyatékában 2 A levelet Gaál Gábor hagyatékából közölte felesége a Korunk 1963. 2. sz.-ban. Másolata: OSzK Kézirattár, FOND 109. 3 Laczkó Miklós: Az Űj Szellemi Front történetéhez. In: Válságok — válasz­tások. Bp. 1975. 52—170. 1. 4 K. Nagy Magda: A Válasz. Bp. 1963. 5 Remenyik Zsigmond: Vallomás és válasz. Szép Szó, 1937. V. k. 105. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents