Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Huszár Tibor: A Korunk és a magyar szellemi áramlatok a két világháború közötti évtizedekben

jelezni kívánjuk : a húszas évek végén írt publicisztikai írásai (Kivesző figurák, A kávéházi ember, Kolozsvári notesz, A divatjamúlt költő) csak Bálint György-i mércével mérhetőek; morális tartás, szociális érzékenység, irodalmi igényesség jellemzik újságírói magatartását. A filozófiai krízis nyomai azonban még a publicisztikában is kísértenek s különösen világosan érzékelhetők a Balogh által említett manifesztumban. Az Erről van szó! című röpirat keletkezéséről így vall önéletírásában a társszerkesztő Benamy Sándor: „Saját ihletettségének lírai megnyilatkozására kettőnk közös vállalkozása adott lehetőséget. Sok séta, New York kávéházi, Üjságíró Klub-beli, de főként a lakásán folytatott beszélgetés érlelte meg tervünket, hogy egy »emberi és társadalmi figyelmeztetőit adunk ki. Huszonnégy nagy oldalon nemsokára meg is jelentünk, a lényegre utaló címmel: »Errol van szó!« ...Az első szövegoldal aljára Gaál Gábor ekkori hangulatára sajátosan jellemző »szalag-« került, Ivan Göll Az utolsó romantikus című versének két sora: Vigasztalan bolygók így Európán keresztül — Egy halott fecskével kabatzsebembe«."

8 A röpiratok vezető cikkét — három ilyet is ismerünk — Gaál írta. A Balogh Edgár által idézett szavak: „semmi közünk ... az új metafizikához. .." megtalálhatók a szövegben. De a szövegkörnyezet, amelyről Balogh Edgár nem tesz említést, bonyolítja az általa rajzolt Képet. „Állandóan azt mondjuk, élet, élet, Élet! — írja Gaál Gábor. — S pándestruktív lelkünk valami enyhítő ethosz és moralitás után eped! Mindannyian hiszünk egészen magas és világos pillanatainkban egy új életvitel szükségességében. De nem tudjuk megvalósítani. Sőt, még azt sem dönthetjük el végérvényesen, hogy a gyakorlati vagy elméleti ész-e az ideálunk, miután jól tudjuk, hogy ideálokat már felállítani sem lehet. Hiszen hiába állnak: megközelíthetetlenek. ... Ó, mennyi zavar ! Egész felülről nézve, micsoda nyüzsgés ! Ragaszkodunk a konvenciókhoz, és tiltakozunk a konvenciák ellen. Tele vagyunk Anna-bálokkal, és megöl az unalom. Teli vagyunk életörömmel és lankasztó életfáradtsággal. Minden, ami van, összevissza, általunk és velünk van!. . . Bizonyos, hogy az idő mezsgyéjén állunk. Valahol dobolnak a domboldalon. Ó, bár egy hirdetés jönne felénk! Az új rendteremtés! Jézus szavai mennyi századokat tisztáztak ! De ma már nem tudjuk, hogy kell igazán élni. .. Mi mindannyian valahonnan irodalmakból keltünk! életre. Mi már egészen »lelki-« lények vagyunk. Mindent »lélekké« és szavakká szublimáltuk. Arcunk és szellemünk beállított irodalmi világok glóriájában torzul el sírva, ha erősen odanézek. Teli vagyunk lírával, amit 8 Benamy Sándor: A XX. században éltem. Bp. 1966. 181—182. 1.