Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - Botka Ferenc: A Korunk és a Szovjetunió

Azt mutatja fel, ami pozitívum, ami vitathatatlanul világtörténelmi jelentőségű. Már 1938 végén beszámol az ötéves tervek gazdasági és társadalmi eredményeiről (Szekeres György — Sz. Gy. szignóval — : A nagyvárosok fejlődése Oroszországban; A. Abramson: Oroszország gazdasági fejlődése — 1940; Gergő Zoltán — Nagy Gábor álnéven —: Gazdaság és művelődés a Szovjetunióban —• 1940), az iparosításnak arról a forradalmasító hatásáról, amelynek következtében teljes egészében átalakult az ország település-struktúrája, következésképpen lakói többségének életmódja, de életszínvonala is (Déznai Viktor: Oroszország elvárosiasodása — 1939). Megállapításait egy szovjet szerző cikkével támasztja alá (P. Pavlenko: Kultúrcsere a Szovjetunióban — 1939), amely szemléletesen illusztrálja az egymást megtermékenyítő nemzetiségi kultúrák felvirágzását és kölcsönhatását. A folyóirat utolsó évfolyamainak legértékesebb szovjet tárgyú írásai azok, amelyek a Kahána Mózes szerkesztette Világszemle rovatban jelentek meg, s szilárd elviséggel, szenvedélyes publicisztikai hangon ismertették és értelmezték a Szovjetunió külpolitikáját a második világháborút megelőző s egyre bonyolultabbá váló nemzetközi viszonyok között. E külpolitika egyik „kényes kérdése" az 1939 közepén kötött szovjet—német megnemtámadási szerződés volt. Sokan értetlenül álltak előtte; voltak, akik a „diktatúrák kiegyezését" magyarázták bele, de olyanok is, akik a „szovjet expanzió" veszélyének hangoztatásával tudatos ellenforradalmi propagandát hirdettek. A Korunk szemléinek nemcsak az a kiemelkedő érdeme, hogy a szerződés pillanatában adnak naprakész kommentárt az eseményekhez, hanem, hogy már a szerződés megkötése előtt is felhívják a figyelmet a francia és angol külpolitika lavírozására, amely politika vonakodott a fasiszta Németország elleni kollektív biztonsági szerződés megkötésétől, és arra törekedett, hogy a német agressziót minél hamarabb kelet felé irányítsa. A német—orosz megállapodás című szemle világos okfejtéssel és kitűnő híranyagra támaszkodva fejti ki, hogy a Szovjetunió nem állt az „ellenkező" oldalra, csupán józan érdekeit követve, óvta biztonságát. A megállapodásért semmiféle belpolitikai engedményt nem adott; ellenben Németország agresszióját nyugat és a gyarmatok felé terelte, s ezáltal időt nyert saját védelmének alaposabb előkészítésére. A másik „kényes kérdés", a szovjet—finn háború kommentárja ugyancsak e biztonsági meggondolásokat állította előtérbe (feltehetően Gaál Gábor — B. Z. szignóval —: A finn—orosz viszály — 1939), hangsúlyozva, hogy a hadműveletek megindítása mögött nem agresszió, hanem Leningrád és a szovjet határok megvédésének a szán-