Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Vadas József: A kor képzőművészete a Korunkban

a művelődés és a gyerekek napközi foglalkoztatása azonban közös helyiségekben folyik. Ez az elképzelés ugyanazokra az elvekre épül, amelyeket nálunk a Bauhaus magyar hívei fogalmaztak meg a „kolház" — a kollektív ház — gondolatával. Nem mondhatjuk, hogy ez a javaslat, teljesen illuzórikus lett volna, hiszen nem szabad elfelejtenünk: az építészettel is életformát kell alakítanunk. Megint más kérdés, hogy ami a Szovjetunióban reális tervnek látszott, annak nem lehetett élettere a kapitalista Magyarországon. Ha a „kolház" nem valósult is meg (bár a negyvenes évek második felében a Major Máté körül csoportosuló építészek ismét foglalkoztak vele), más eredmények időközben hétköznapi életünk mindennapos kellékei lettek. Megvalósult a beépített, konyha, mely annak idején „frankfurti konyha" néven indult világhódító útjára. A Korunk nemcsak az efféle eredményeket értékelte a munkásság jövendő életének szempontjából, de figyelmet szentelt a háztartás tudnivalóinak is. Érsek Anna azt fejtegette 1928-ban, hogy minden háztartás egy-egy önálló kisüzem. A kis konyhát, ahol minden tárgy helyét, méretét és alakját a funkció határozza meg, a háziasszonynak meg kell szoknia. A mosógép, a csavarógép kezelését azonban meg is kell tanulnia. Lehet, hogy egy irodalmi és társadalomtudományi lap hasábjain a lakáskultúra terjesztése profánnak látszik. Én azonban a Korunk egyik legnagyobb érdemének éppen ezt a demokratikus szellemet érzem: a legbonyolultabb elméleti kérdések mellett a mindennapok egyszerű, gyakorlati gondjai is helyet kaptak a folyóirat hasábjain. A FOTOGRÁFIÁTÓL A FÉNYFESTÉSZETIG A Korunk nemcsak a hagyományos értelemben vett iparművészet új eredményeire figyelt fel, de helyet adott azoknak az elképzeléseknek is, amelyek a régi képzőművészettel szemben, egy új tömegművészet alapjait vetették meg. Kállai Ernő úgy ír 1927-ben a fotóról, mint ami véget vet a festészet sok évszázados egyeduralmának. Ez a felfogás persze egyoldalú volt. Dési Huber és Derkovits méltatásával maga a Korunk igazította ki. Az 1929-es stuttgarti nemzetközi fotókiállításról Neundörfer Lajos már lényegesen árnyaltabban fogalmazza meg a korunk művészetének nevezett fotográfia helyét az új életben: „A modern fotográfia jelentősége abban áll, hogy technikai eszközök segítségével szemünket felnyitja környezetünk mindennapi dolgainak formaszépségei számára ... Ha ,művészet' lesz, amelyet a főiskolákon és akadémiákon tanítanak, akkor osztozni fog a többi művészetek sorsában ... De ha a fényképészet feladatának tudatában marad.. . mint reportázs, reklám és tárgyilagos tárgy-