Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Vadas József: A kor képzőművészete a Korunkban
építőiparnak, amellett érvelt Durus (Kemény Alfréd): „a házat nem a helyén, hanem ház-gyárakban állítják elő s az építkezés helyén csupán felszerelik". Nem érdemes arról elmélkedni, milyen közvetlenül kapcsolódik ez a fejtegetés Gropiusnak az új házépítő technikáról írott, 1928-ban közölt cikkéhez, amely szerint a következő nemzedék már úgy vásárolja lakásához a szükséges alkatrészeket, mintha csak cipőt vagy ruhát venne. Fontosabb a Korunk-nak az a törekvése, hogy még a legszűkebb értelemben vett építészeti kérdések mögött is felderíti a társadalmi hátteret. Az új technikákat, minden esetben a szocialista építészet szemszögéből értékelik. Szép példája ennek a tudatos szerkesztői munkának az a vita, mely Forgó Pál és az akkor még Németországban, a Bauhausban tanító Kállai Ernő között zajlott le az építészet világszemléletének értelmezéséről. Hátrább az agarakkal vagy nem azért élünk, hogy lakjunk — már írásának címe is (1928 november) elárulja, hogy Kállai nem akármiért teszi szóvá Forgó Pál Üj építészet című könyvének gondolatmenetét. Mit állít Forgó? Nem kevesebbet, minthogy a modern technika máris megteremtette az új művészetet. Mivel a termékek normalizálása és tipizálása hasonló módszereket alakított ki a világ mindkét felén, magától értetődően adódik a következtetése: ami Oroszországban tudatosan folyik, az Amerikában öntudatlanul. Kállai haragját elsősorban ez a végkövetkeztetés hívja ki; az építész „amerikomániája" ingerli, mert „Forgó Pál elképesztő naivitással csügg a technika rekordszámain, főleg az amerikai számokon... Féligmeddig máris elérkezettnek látja a földi paradicsomot . .." Kállai azonban nem éri be ennyivel. Tanulmányában, amelyet akár pamfletnek is nevezhetnénk, könyörtelenül mutat rá Forgó elméleti tévedésére. Kivált arra, hogy a korszerű gyáripar önmagában még nem azonos a tömegek művészetével. (Annak ellenére, hogy szocialista iparművészetről se beszélhetünk modern technika nélkül.) „Aki tömegszükségletekkel számol az egyik oldalon és tárgyilagos, lehetőleg gyárilag készített házakat követel, az ismerje el ezeknek a szükségleteknek másik oldalát is, és lássa be, hogy a tömegeknek művészet is kell. Felhígított, korcsművészet..." — írja. Hogy érvelésének nyomatékot adjon, mindjárt példát is hoz. Azt említi, hogy Németországban „a gépek ezerkilométerszámra ontják a tapétasávokat, melyeken az expresszionizmus meg a konstruktivizmus üli a tömeg ízléséhez szabott ékítményes tivornyáit." Nem nehéz felfedezni ebben a fogalmazásban a modern művészet apostolának keserűségét, akit személyes tapasztalatai ébresztettek rá arra: milyen súlyos károkat okozott az emberek ízlésében a hazug társadalom. De nem nehéz felismerni ebben az érvelésben,
