Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Tasi József: A Korunk és József Attila

Méliusz felfigyelt József Attila és Berda József hangvételének bizonyos párhuzamaira. A Korunk 1937 áprilisi számában Kováts József már József Attila közvetlen hatását fedezi fel Kiss Jenő egyik versében (Külvárosban). Sándor László a márciusi számban „legjelesebb fiatal költőink" egyikeként említi József Attilát, az Anton Straka által összeállított Cseh és szlovák költők antológiájá-ról szólva. Ugyancsak Sándor László — aki ekkoriban a Korunk csehszlovákiai kiadóhivatalának vezetője — az 1937 júniusi számban Emil Boleslav Lukác magyar költőket szlovákul megszólaltató versfordításait bírálva megjegyzi, hogy a fordító „ . . . nyilván merőben esztétikai szempontok szerint válogatta össze a verseket. Az úgynevezett harcos versek nem kaptak képviseletet a kötetben .. . Jellemző, hogy például József Attila, Kassák Lajos, Déry Tibor, de még csak Illyés Gyula vagy Fodor József sem kapott helyet a fordítások között." E bírálat mai olvasója felfigyelhet a Korunk Kassákkal kapcsolatos szemléletváltására is. 1936 karácsonyára megjelenik József Attila — életében utolsó — verseskötete, a Nagyon fáj. A csupa nagy verset, köztük a „szocialista ódát" tartalmazó, díszes kiállítású könyvről Remenyik Zsigmond ír a Korunk-ban (1937 februári szám). A Korunk, talán sikerült bizonyítanom, mindvégig a nagy teljesítménynek kijáró elismerés hangján szólt József Attila verseiről. Ebbe a sorozatba méltón illeszkedik Remenyik Zsigmond írása. A tanulmány mindent összegező utolsó bekezdését teljes egészében idézem: „Szeretem töredékeknek, kísérleteknek látni nagy költők és nagy írók munkásságát, töredékeknek egy alakuló és változó, formálódó és formáló világ egységében, kísérleteknek pedig a világ és saját személyünk ellentmondásainak kiegyensúlyozásában. Ez a legtöbb, amit költő és író elérhet, ha méltó felelősséggel jegyzi és állja kísérleteit. A költő alakítja a világot versein és prózáin át, miközben alakít, ő maga is formálódik és átalakul. A mű előre és visszahat, nem csupán egy világ változásaira és titkaira figyelmeztet, de formálja a költő személyét is. A költészet kötelez, elhangozhatik-e ennél nagyobb elismerés József Attila költészetével kapcsolatban tehát, mint az, hogy az ő töredékei is belekapcsolhatok e változó világ anyagi és szellemi zűrzavarába. ,A költő — ajkán csörömpöl a szó, de ő (az adott világ varázsainak mérnöke) tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát'. Valóban, egy világot építeni és törvényerőre emelni annak zűrzavarát, költőhöz méltó küldetés, különösen egy korban, amelyben mindenki nyög, mindenki sír és jajong ezen a világon. A paraszt az ellopott kenyérért, a kereskedő a kicsiny és veszélyeztetett haszonért, a ravasz csecsemő, hogy sajnáltassa magát, akadhatna-e bárki is, akit fel ne rázna a költő sűrített jajongása?