Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

mellett tudhatta a jövőt. Ezért az 1940-es betiltás és vele az egész Európát beárnyékoló rettenet Gaál Gábor lapjában nem katasztrófaként jelent meg, valami gyökeresen másról prófétált. Ezópusi nyelvén az ideológiai ellenállásra nevelt, nem a reménytelenségre. Az 1936-ban meghalt Karl Kraus, a bécsi Fackel legendás szerkesztője, folyóiratának a hitleri hatalomátvételt tízhónapos hallgatás után követő legutolsó rövid számában egy verset tett közzé, amelyet a szerkesztőtárs nekrológját író Gaál Gábor szükségesnek tartott a Korunk-ban teljes terjedelmében közölni. Itt elég, ha csak néhány sort idézünk: Man frage nicht, was all die Zeit ich machte. Ich bleibe stumm ; und sage nicht, warum. (...) Es geht vorbei; nachher war's einerlei. Das Wort entschlief, als jene Welt erwachte. Közvetlenül az elnémítás előtt, az 1940 nyári kettős számban Gaál is közread a Korunk-ban néhány Krausra emlékeztető búcsúsort. „Időszerűtlen jegyzetek", írja föléjük, talán nietzschei zsargonban; pedig a jegyzetek nagyon is időszerűek voltak, a búcsúszó méltó a Konmk-hoz, a Korunk-beli művészetfelfogáshoz. „Olvassuk Beethovent!" — hangzik a „mord major" vallomásos búcsúja. „Alig képzelhető el a világtörténelemben keserűbb Beethoven süketségénél . .. Süketen és egyedül, a világ e szerencsétlen embere mégis az élet szépségeit dicsőítő muzsikát teremtett. Beethoven mondotta: a művész sohasem sír. Vegyük tudomásul: a művész küzd." Íme, a Korunk üzenete, a szerkesztőé, aki munkatársaival együtt illúziótlanul néz abba a világba, amelyben a szót némaságra ítéli a csillagtalan éjszaka. Másféle üzenet ez, mint a Fackel-é, a halálos némaságba burkolózó humanista polgároké. A magyar jakobinus, egy marxista búcsúszava, aki a beethoveni „lennie kell"-t választotta. Ellentétben Thomas Mann Leverkühnjével, a mindenkori leverkühnökkel, Gaál Korunk-beli végső üzenete ez: lennie kell. A jónak és nemesnek, és amit emberinek mondanak, nem hiába jó és nemes. Amiért az emberek küzdöttek, amiért zsarnokok várait ostromolták és amit a beteltek ujjongva hirdettek, lennie kell. Vegyük hát tudomásul: a Korunk nem volt hajlandó visszavonni a „Kilencedik"-et. A hitevesztett visszavonások és visszavonulások, a kétségbeesett takarodófújások idején ezért is maradhatott érvényes: ott és akkor, itt és most.