Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

tározott, a búzát az ocsútól elkülönítő szemlélete. És végül innen kritikusi munkájának az az új elemekkel gazdagodó éthosza, mely a „szalonkommunistákat" egyébként mélyen megvető Nagy Istvánt magával ragadta. Figyeljünk fel itt a saját felfedezettjeit sem kímélő, mindig egyenes kritikai szóra; Gaál Nagy István Külváros-át még 1939 szeptemberében is megrója ott, ahol a puszta tényközlés vázlatosságát, a megformáltsághiányt észleli, mint ahogyan Asztalos István nagy sikerű Elmondja János-ával kapcsolatban sem rejti véka alá az 1939 decemberi számban a puszta „elmondás" epikai elégtelenségét illető véleményét, „a mélyebb összefüggések érzékeltetését" követelve, és expressis verbis kimondva: „a szegénység... csak... kritika árán kerülhet ki a divat és a fenyegető klisé szférájából, s ebből a kritikából nem hagyható ki sem a megcsinálás módja, sem a megcsinálás értelme". Nos, Gaál, a „mord major" Nagy István igazi fegyvertársaként harcolja végig az özönvíz előtt kolozsvári bemutatójának csatáját, de előbb a művet magát veti alá a kíméletlen-következetes dramaturgiai, sőt stiláris megformálás munkájának; Nagy István emlékezése szerint

12 négy estén át mást sem tesz, mint „fésülget", mondatról mondatra haladva tömörít, miközben „egy-egy telibe találó ötletnek jobban örvendezett, mint én magam . . . Mintha az ő drámájáról volna szó." Csoda-e, hogy a nem kevésbé mord, megpróbáltatások hosszú során átment munkásíró, akinek Méliusz József találó szavával „a történelem haragja van az arcára írva", megjegyzi: „Akkor engedett fel bennem végképp az a tartózkodás, amely kezdetben mindig elfogott iránta." Csoda-e, hogy a múló idő Gaál tanárosan félénk-szelíd szemüveges arcára tudatunkban rákopírozta a Nagy István öregkori képét árkoló döbbenetesen mély és kemény ráncokat? íme egyetlen példa, mit jelentett a „tiszta osztályvonal", a szocialista realizmus valódi védelme és képviselete „a teljesség jegyében" is gondolkodni tudó kritikai gyakorlatban. S bárhol is ütjük fel Gaál Gábor leveleinek nemrég megjelent vaskos kötetét, hasonló példák özönét idézhetjük. A Korunk művészetfelfogása ott tudott valóban áttörni az alkotó marxizmushoz, ahol ez a módszer, a dogmatikus torzítások nélküli marxi realizmuselmélet, egyáltalán a dologiság burkán túlnan felfedhető emberi, osztályviszonyoknak s az ezek mozgásaiból előálló társadalmi totalitásnak műkritikai alapul vétele érvényre tudott jutni. Érvényre jutni — ha nem is egy csapásra, nem egyenletesen. A film- és a képzőművészet-kritika például e tekintetben előnyösebb helyzetet élvezett a Korim7c-ban, mint a zenekritika. Csak terjedelmi okokból kell lemondanom a további kategóriafinomításoknak így 12 Nagy István: Szemben az árral, Bukarest, 1974. 231. kk.