Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

megvilágosodásról. Hogy a dolgok közepén kezdjem: az osztályharcos világnézeti tudatosság, egyáltalán a „tiszta osztály vonal" érték-preferenciájának kimondása (A mai erdélyi irodalom arcvonalai című Gaál-cikkben az 1930 decemberi számban) nyilvánvalóan összefügg az évtizedforduló gazdasági világválságának tényével és társadalmipolitikai következményeivel. A Korunk az internacionalista humanizmust kiharcoló, a rossz partikularitásokkal megvívó első korszakában, sajátos küldetésének felismerésében vitathatatlanul együtt fejlődött olvasóival, együtt a dolgozó tömegekkel, a tömegek egyre viharosabb erejű osztályharcát irányító nemzetközi munkásmozgalommal, az Internacionáléban tömörült kommunista pártokkal. Az iskola, melyet kijárt, új és új feladatok megoldására nevelte fel: így léphetett — Gaál 1939-es „margójegyzetei" szerint — „férfikorába". Kiemelendő itt a folyóiratra egyébként is jellemző, de az esztétikai irányvonal tekintetében különösen figyelemreméltó permanens rezonanciaképesség. Gaál Gábor — leveleinek tükrében ez a magánemberként oly sérülékeny, de „az ütések alatt" acélkeményre edződő jellem — tömegenergiákat tudott magába szívni. 1940-ben, a legvégső mérlegkészítéskor a Korunk művészetfelfogását is érintően vallott így: „munkatársak és olvasók gyönyörű varászlata volt az, hogy évről, évre, hónapról hónapra, összeállt a Korunk egy száma . . . Mert a lap mindig így, közösen, az olvasók és munkatársak asszisztenciájával készült, miért is állandó ellenőrzés alatt álltunk: a munkatársak és az olvasók szeme és szava, a mindenkori társadalmi-történeti időélmény ítélőszéke előtt.. ."

5 Valóban: „a mindenkori időélmény", az eleven történelmi tapasztalatok interiorizálásának ritkamód kifinomult képessége — ez volt a legfőbb, mert a kortartalmakat feldolgozó belsőből vezérlő vezér a Korunk szerkesztésében. Ez volt a társadalomontológiai kontroll, mondhatnók, a lap esztétikai vonalának alakulásában. Nos, a „tiszta osztályvonal", a tudatos pártosság a Korunk-ban ezért is lehetett jóformán kezdettől fogva egylényegű a valóságirodalom követelményével. Valóságirodalom, valóságművészet: ebben az értelemben kulcsszó a nagykorú Korunk esztétikájában. Tóth Sándor kitűnő Gaál-monográfiájának nagy érdeme annak bizonyítása, hogy ez az úgynevezett „realizmuscentrizmus" nem holmi kiagyalt, konzervatív normaként terpeszkedett el a kétségtelen avantgarde impulzusokban oly gazdagon induló folyóiraton. Már a legelső számok egyikében, 1926 áprilisában így szólaltatja meg Stószról Fábry a Korunk sokszínű zenekarának orgonapontját: „Irodalomnál — többet! Lényeget. Életet. Embert." — Ez az ő episztolája „in carcere 5 Gaál Gábor: A Korunk margójára — Ezerkilencszáznegyven. In: G. G. V. I. 1. k. 696. 1.