Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

IV. Részletek öregkori arcképéhez - Gyergyai Albert: Az új Kassák

rokonítja, s amelyekre nyugodtan alkalmazhatjuk Vergilius szavát: sunt lacrimae rerum - ezek a kassáki elégiák. Kassák nem szaval, nem muzsikál, nem játszik, nem fontoskodik, nem festi magát rőt színekkel, nem is ül bele semmi készbe, még a magáéba sem, nem vállal semmilyen jelszót, se iskolát, ismeri mind, átélte mind, egyik se tudta lekötni, nem keres hatásos szerepet, nem takarózik fellegekbe — hanem csak épít, alkot, megnevez, s keze alatt és ajka nyomán minden új lesz és lélekteljes. ő a magyar költészet hasonlíthatatlan építője, aki, mint a régi hellének, a maga szó- és képköveit minden kötés és malter nélkül tudja egésszé illeszteni — olyan mai építő, aki egymaga tervez, formál, épít, díszít és bútoroz, mint egykori építész, festő és tervező barátai, ihletett külföldi magyarok a világ mind a négy táján, azzal a nem csekély különbséggel, hogy Kassák a mienk maradt, s elsősorban költő maradt, oly költő, akinek szavára, mint hajdanában Amphionnak, megindulnak a kövek, és lakható városokká, szerves költeményekké emelkednek...