Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

IV. Részletek öregkori arcképéhez - Kerényi Grácia: „Elvásott fogak"

Kerényi Grácia „ELVÁSOTT FOGAK" „Van, aki megette a kását van, aki nem ette meg. Pácolt vadkan-húsról mesélnek az ónhasú fellegek." Ezzel a nagyon nem-tipikus, mert rímes-ritmikus verssel „lépett be az életembe" Kassák Lajos a maga személyes valóságában, Visegrádon, 1956 februárjában. Költészetét ismertem, szerettem azelőtt is, kicsit fordított sorrendben: Radnóti felfedezése, Radnótiról írt szakdolgozatom és összefoglaló tanulmányom után vetettem bele magam az akkor hozzáférhető Kassák-kötetekbe, hatása erősen látszik akkori költői korszakom szabad versein, s a Télvégi távozás című kiadatlan versem alatt ez a följegyzés áll: „1948. február 6-án, a velencei gyorson, Siófok és Balatonszentgyörgy közt, Kassák olvasása közben." De 48 után én is — mint annyian — eltávolodtam a költészettől, később pedig más irányból közeledtem hotezá; s 56 februárjában, amikor Kassák megjelent a visegrádi alkotóházban, egyéniségével és verseivel — ott, akkor írt verseivel, melyeket a felesége olvasott fel nekünk — úgy hozott újat, hogy ez az új újrafelismerés volt, egy olyan rég szunnyadó várakozás kereteit töltötte ki, amire ő ébresztett rá. Az, hogy mindig is sokat forgolódtam szakmabeliek, írók-költők között, s ott Visegrádon, épp ilyen volt a környezet: csak kiélezte a kontúrokat. Mert van, aki megette a kását, van, aki nem ette meg. Amit a költészete akkortól fogva: az „öregkori" - mondhatjuk így? költészete adott nekem, ugyanazt az „ember" Kassák: létezhet ilyen teljes azonosság, önmagunkkal, ilyen legtisztább megfogalmazottság, ilyen precíz, fogalmilag s képileg egyaránt adekvát jelentést hordozás. Hogy „ember" és „férfi" így lehet azonos: a férfiasság, mint erő, költői és emberi, s az emberség: a fogalom minden aspektusának teljessége, a „homo sum, humani nihil a