Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Keszi Imre: Egy utolsó beszélgetés

hangsúlyozta. Majdnemhogy az örök értékeket, ő, Kassák! Merem állítani, hogy abban a pillanatban tetszettünk egymásnak. Hangjában valamely elhallgatott csodálkozást éreztem, egy húsz évvel korábban még feltétlenül kimondott-volna mondatot: — Lehet, hogy mágá Keszi még sem olyan nagy márhá? — Bartókra került a sor. Csendesen és terjes egyetértésben. Sztravinszkijjal hasonlítottuk össze, Webernnel, a legújabbakkal. Veszedelmes terület felé közeledtünk: az úttörés érdeme és remekműé... Ekkor szelíden félbeszakított, ujját intőén felemelte. — Látja, én kevés embert tiszteltem feltétlenül. De Bartókot... Már akkor, amikor mágá á tanítványa lehetett... — Sajnos, sosem voltam a tanítványa. — Ez a kényszerű kiigazítás rögzítette meg bennem az elhangzott mondatot. Gondolom, olyan mondatot, amelynek megvan a maga ritkasági értéke. Ismétlem, nem kívánom idézni, amire nem emlékszem. Talán a vacsorát jelző gongszóig is elbeszélgettünk. A vitakérdéseket továbbra is kerültük, legalábbis én kerülgettem görcsös figyelemmel. És rájöttünk, hogy tetszésünk és nemtetszésünk elvi megegyezés nélkül is, sok mindenben azonos. Megemlítettem például, hogy egy az ő önéletrajzában közölt vers nyomán vállaltam 1948-ban Komját Aladár verseinek összegyűjtését és első válogatását. Bólogatott. — Jól indult — mondta — jól indult. Áz egy nagyon szép vers volt... Ezt sem folytattuk, bár nem valószínű, hogy e téren nézeteltérés lett volna köztünk. Nem kockáztattunk. Amikor a gong megszólalt, úgy váltunk el, mint akik már sokszor beszélgettek egymással és még sokszor fognak beszélgetni. Néhány nap múlva hazautaztam. Elmúlt a tavasz. Hónapokkal később egy szombaton késő este telefonáltak. — Meghalt a Kasi - mondta Nemes Nagy Ágnes elcsukló hangon. Másnap reggel néhány írótársunkkal együtt Lengyelországba indultunk. Az autóbuszban én közöltem a hírt a többiekkel. Néhány nappal később, Varsóban értesültünk róla, hogy Füst Milán is meghalt.