Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Dobossy László: Született Érsekújvárott

Ezért most inkább a föntebb már említett szülőföld-élményt szeretném közelebbről megvilágítani, minthogy ez — Kassák esetében - korántsem látszik egyértelműnek. Hiszen talán nem csupán utólagos képzelgés mondatja, hanem a valósággal is egyezik, hogy a férfi Kassák főként a szülőföldjének a nosztalgiás vonzása miatt szeretett hazajárni (jóllehet — tudtommal — már senkije sem élt ott), jóval később pedig, halála előtt három hónappal, hasonló okból fogadta boldogan a hírt, hogy a szülővárosa díszpolgárrá akarta avatni. Ez a nosztalgiás vonzódás a szülőföldhöz mindenütt jelen van az életműben, főleg persze az Egy ember élete első kötetében meg az Anyám címére írt lírai esszékben. Olyan alkatú művész számára, amilyen Kassák volt, a szülőföld s mindaz, amiben konkretizálódik — a család, a környezet, a légkör, az utcák és terek hangulata — csak az esetben lehet ösztönző,ha többet, mást ad a megszokottnál. Érsekújvár pedig akkor — Kassák gyermekkorában — korántsem volt (s azóta sem lett) szokványos hely. Igaz, látszatra csak lomha parasztváros, a közepén — az emelkedő utcák tetőzési síkján — négyszögű hatalmas Főtérrel, a Főtér két ellentétes oldalán egy-egy jellegtelen templommal; a ferences papok temploma és zárdája mellett, a Törökszalasztó utca elején állt a roskatag ház, amelynek a belső udvarában élt, legalábbis egy ideig szegényen, de nem nyomorogva, a Kassák-család, minden adat szerint a szelíd és dolgos anya — Istenes Erzsébet — felügyelete alatt; a Főtér másik végében, a Plébánia-templom közelében pedig a városka legrangosabb patikája található: itt dolgozott laboránsként - vagy inkább valószínűleg szolgaként — a szlovák származású, s némileg, úgy látszik fantaszta természetű apa, Kassák István. „Apám, aki hitetlen és mogorva ember volt, semmi jót nem várt tőlem" - olvassuk az Egy ember életében. De nem is várhatott, hiszen a fiú hamar letért a társadalmi érvényesülés útjáról: „valamikor azt hitte az öreg, 21 éves koromban káplán leszek az érsekújvári plébánián, de éppen tíz esztendővel előbb Szporni úr lakatosműhelyében ettem a füstöt". A ló meghal... számos más helyén is, akár csak lírai költeményeiben vagy az Anyám címére szánt esszélevelekben mindig némi elfogódottsággal vall a szülőváros-élményről. Mert ez az élmény nem akármilyen. A „pocsolyában ülő kisváros" — ahogy Kassák nevezi — a Mátyusföld egyik góca s a magyar nyelvterület határvidéke: északra már más táj - hegyvidék - kezdődik, szlovák lakossággal. De a városnak is egész utcasoraiban éltek bennszülött vagy bevándorolt szlovákok. Maga Kassák soha nem tagadta, inkább némi büszkeséggel emlegette félági szlovák származását. Talán nemcsak a spontán és mindig éber nemzetközisége kapott innen tápot, hanem a kereső nyugtalansága is; aligha túlzás ugyanis föltételezni, hogy Kassák azért járt vissza később is szívesen szülővárosába, mert mélyen hatott rá ez a hullámzó lakosságú, fürge szellemű vidék, ahol egymás mellett vagy összekeveredve éltek magyarok és szlovákok. Kassák Lajosra