Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Ignotus Pál: Találkozásom Kassákkal a Nyugat szerkesztőségében

— mormolva állapodtak meg, hogy ez a vers jöjj ön, az t majd meglátjuk, talán később... Később is fel-feltünedezett ezen a környéken. Apám és ő zavartalanul megvoltak egymással, talán mert kezdettől tisztában voltak vele: mi a közös dolguk, mi nem. Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy Kassáknak â Nyugatnál a helye, de az is, hogy nem ez az egyetlen helye. Ő volt a balszélső. Amitől klisé-ember lehetett volna — de épp ez nem volt. Súrlódása rengeteg adódott pályafutásában; elvtársakkal, követőkkel csakúgy, mint ellenlábasokkal; sőt baráti rokonszenvezőkkel is, akik közé magamat sorolnám. Disputáink tárgysorozatán végigfutni, ez egy könyvnek is túlságosan nagy feladat, hát még egy néhány oldalas megemlékezésnek! Bár makacs ember volt, csak addig tartott makacssága, mint a meggyőződése; ha rájött tévedésére, nem vonakodott bevallani. Egyik nyilvánvaló tévedése volt (nem tudom, ma hogyan osztályozná), hogy a rímes és többé-kevésbé szabályos ütemű verset egyszersmindenkorra ,,verkli"-nek minősítette, Ady haláláig - így hajtogatta - ilyesminek úgy ahogy megvolt a létjogosultsága, de attól fogva: elképzelni sem tudta, hogy számottevő költő másképp verseljen, mint „szabadon". József AttÜa emiatt vált le a gárdájáról, Bécsben a húszas évek elején; később összebékültek, s Kassák írt a Szép Szónak, noha nem annyit, mint üdvös lett volna. A sors akarta, hogy aránylag sokat találkozzunk. A húszas évek elején a bécsi — schönbrunni — Schloss kávéházban ütötte fel esti tanyáját az emigráns Hatvány Lajos — Korda Sándorék, Reinitz Béla, Dénes Zsófia, Fenyő Andor, Gaál Gábor társaságában —, s ezeknek fülelő és szájaló ifjú uszályához tartoztam én is, mint ön-emigráns-féle. A szomszédban pedig Kassák Lajosék kávéztak és tervezték az új világot, köztük Barta Sándor, Uitz Béla, Bortnyik Sándor, néha látogatóban Németh Andor, Déry Tibor. Talán Bortnyik volt a két asztal közt a legállandóbb összekötő, szerencsésen egyesítve a Bauhaus látomást a polgári kellemmel. Általában nehéz elképzelni ma már, hogy ebben a csoportosulásban — melyhez még emigráns kisgazdákat, szociáldemokrata pártfunckionáriusokat és kommunista teoretikusokat is csatolhatnék, ha nem lendítene nagyon messze tárgyamtól - kik voltak akkor a „bal", és kik, ha nem is Jobboldal", de mérsékeltebben „bal"; egy ilyen Schloss-tableau-X felrajzolni a kultúrhistorikus feladata lehetne, s én szívesen állnék rendelkezésére, pl. a „Schloss-kormány" névsorának összeállításában, amelyben a „honvágyalmi miniszter" posztja Hatvány Lajosnak jutott. Kassák, úgy emlékszem, minden barátjával magázódott; velem mindenesetre. Majd a második világháború után tegezni kezdett. Tudtommal ugyanilyen váratlanul gyújtott tegezésre, körülbelül ugyanakkor, más régi barátaival is, olyanokkal, mint Fenyő Miksa, Déry Tibor, Illyés Gyula. Az özvegye lehetne a megmondhatója, mi késztette erre, — talán csak hogy hirtelen kényelmesebbnek érezte. Én azzal magyaráztam, hogy amíg a „dzsentri-Magyarország" tartott, még az úri per-tu kerülésével is távoltarotta magát illemkódexétől;