Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)
I. A Ma élén - Ignotus Pál: Találkozásom Kassákkal a Nyugat szerkesztőségében
Ignotus Pál TALÁLKOZÁSOM KASSÁKKAL A NYUGAT SZERKESZTŐSÉGÉBEN Kassák Lajos maga vágta a helyét a magyar irodalomban, mégis olyan az a hely, mintha eredendően ott tátongott volna, várva az embert, aki beletalálhat és kitöltheti. Nehéz ma elképzelni, hogy ha Kassák nincs, mi lett volna helyette. A magyarok istenének megrendelésére érkezett. Jött, mint a munkásság költője. Voltak elődei e nemben, érdemesek is, rátermettek is, de mégsem eléggé költők ahhoz, hogy a jófülű olvasó azért élvezze a versüket, mert jó vers: a társadalompolitikai mentség szárnyán repült a pegazusuk. S többnyire nem voltak eléggé munkások sem. Nem eléggé ahhoz, hogy a kétkezi munka illata erőltetés nélkül áthatoljon a tintájukba. A szegénységnek a munkásinál olykor nem kevésbé nyomasztó, de kevésbé vegytiszta képletét hordozták egyéniségükön. Kassákról azonban lerítt a vasmunkás — mégpedig a szegényproletár hátterű vasmunkás — még amikor, ha éhkoppon is, már a szellemi élite-hez számított. Igen, a kétkezi munkás hozzáállásával bocsátott fel olyan ezoterikus szellemi röppentyűket, amelyeket nem egy szakképzett kovács, de egy egyetemi tanár se könnyen tudott követni. A ptoletárságból — és az autodidaktaságból — átmenet nélkül lépett át a magas irodalomba. És tette mentegetődzés nélkül. Vagyis anélkül, hogy érdességéért, műveltségének hézagaiért mentegetődznie kellett volna. Nem szorult rá, hogy bocsánatot kérjen; sem arra, hogy mint dacos alulróljött, csak azért se kérjen bocsánatot. Hogy vidékről jött, mégpedig szlovák földről, nem volt kétséges, de úgy mozgott a pesti kávéházban, mintha világéletében ott lézengett volna. Amilyen harcra készen lépett a közösségi életbe, olyan magától értetődően vetette meg a lábát benne; önfejüség, elszántság, vezérkedő becsvágy gyakran látszott rajta, de „komplexus", feszengő izgalom soha. És jött mint az avantgárdé szervezője. Jött magyar Marinetti-nak, magyar Guillaume Apollinaire-nak. Annak, de mégis nagyon másnak. Marinettival kezdettől szembeállította az ideológia — azt is mondhatnám, alapvető hite: Marinetti dicsőítette a háborút, Kassák gyűlölte. Apollinaire pedig, még mikor