Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Tamkó Sirató Károly: Emlékét saját művészetemben őrzöm

Mivel akkor (1927-ben) Spengler hatása alatt meg voltam győződve az északibb új kultúra, a szláv kultúra kialakulásáról, egy régi szláv szógyökből (glogao: beszélni) „glogoizmusnak" neveztem el új irányomat, s elméletileg is alátámasztottam első manifesztumommal, amely szabad verseimet publikáló Papírember című kötetemben jelent meg függelékként, négy új rendszerű opuszommal együtt. Ez a manifesztum így kezdődött: , Szétbontunk és összeteszünk! Kassák volt az, aki nálunk először bontotta meg a sorokat a vízszintestől. Ez a megnyitott probléma vezetett egy új művészi érzékeltetés kiteljesedésére!" — Kassák döntő szerepét tehát azonnal és határozottan hangsúlyoztam. A Papírember megjelenése után — miután az egész kötet, de különösképpen az „új művészi érzékeltetés" a legmostohább fogadtatásban részesült (Örültek házába! Rendőrség! Elkobozni! — a Budapesti Hírlap tárcavezércikke, Nyolcórai Újság stb., stb.) - két út között választhattam: vagy abbahagyom avantgárdé törekvéseimet és beleolvadok az akkori (1928—30) magyar irodalmi világ langy impresszionista—expresszionista környezetébe (ami a magyar avantgárdé azóta többször hivatkozott , öntöfvénye" (? ? ) lett volna állítólag), vagy az időközben már tízre gyarapodott, egyre izgalmasabb és meglepőbb síkverseimmel kimegyek Párizsba és ott próbálom szembesíteni azokat az európai művészetvilág jelenével. Az utóbbi megoldásra nyílt lehetőségem. Ezt is akartam. Hogy felkészüljek párizsi lehetőségeimre és jobban megértsem magam is, mi az, amit csináltam - komoly stúdium tárgyává kellett tennem az európai jelen szellemi világát, amire hosszabb debreceni tartózkodásom alatt nyílt mód. Főleg az előtérbe ugrott tér-idő problémák érdekeltek: Bergson, Einstein, Minkovszky, a nem euklideszi geometriák stb., stb. — E tanulmányok alapján rádöbbentem, hogy fizikai világképünk átalakulásával, vagyis avval a XX. századi folyamattal, amely a háromdimenziós euklideszi világlátásból átvezetett bennünket az Einstein—Minkovszky-féle négydimenziós tér-idő-kontinuumba, új törekvéseim kétségtelenül szoros összefüggésben vannak. E felismerés azonnal eloszlatott belőlem minden aggályt legteljesebb jogosultságukat illetően! A korforduló parancsát, művészeti imperatívuszát éreztem meg bennük. Ezek után 1930-ban kiutaztam Párizsba. Négy-öt év kellett Párizsban, amíg átfogóan át tudtam tanulmányozni a kor avantgárdé irányzatait és eredményeit. A legnagyobb meglepetéssel konstatálhattam: — a festészet és a szobrászat ugyanazt teszi, amit én tettem a költészetben: eggyel több dimenziós formába fejlődik át! Lassan-lassan megtaláltam a kapcsolatot az avantgarde-ista művészek legnagyobbjaival, akik 10 újrendszerű művemet (amelyek megjelölésére itt